Hirdetés

Az Activision bezárja a Shaba Games-t

|

Egyik belső csapata felszámolása mellett döntött az Activision.

Hirdetés

Alig néhány napja jutott el hozzánk a hír, miszerint az Activision szélnek ereszti a 7 Studios munkatársainak felét. Ez nyilván nyugtalanságra adott okot a kiadó által birtokolt fejlesztőcsapatokon belül. Mint utóbb kiderült, joggal féltek az alkalmazottak, ugyanis egy héten belül már a második formációt nyeli le, rágja meg és köpi ki a cégvezetés.



Az aktuális áldozat az 1997-ben alapított, majd 2002-ben eladott Shaba Games. A gárda elsősorban portolással folgalkozott, legutóbb pedig a Spiderman: Web of Shadows fejlesztésében nyújtottak segédkezet a Treyarchnak.
Iparági pletykák szerint a Guitar Hero 5 várakozáson aluli teljesítménye miatt kezdett szanálásba az Activision. Elképzelhető lenne, hogy lassan kifullad a sorozat?



Az Activision képviselője hivatalosan azzal indokolta a döntést, hogy a cég folyamatosan figyelemmel kíséri a rendelkezésére álló erőforrásokat, s a mindenkori igényeknek és céloknak megfelelő szükségletetek kielégítésére törekszik. E folyamat vezetett a Shaba Games bezárásához, amit nehéz szívvel ugyan, de meg kellett tenniük. Köszönik szépen a kollégák eddigi munkáját és sok sikert kívánnak mindenkinek a jövőben.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)