Hirdetés

Az Activision végre megerősítette, kik dolgoznak a következő Call of Duty játékon

|

Maradjunk annyiban, nem sokakat ért meglepetés az Activision bejelentése miatt.

Hirdetés

Lassan ideje lenne már, hogy megtudjunk valamit a 2021-ben érkező új Call of Duty epizódról, ezt pedig a jelek szerint az Activision fejesei is érzik. Dan Alegre, a kiadó COO-ja, vagyis vezető menedzsere most azonban megtörte a csendet, és kimondta azt, amit már hosszú ideje mindenki sejtett: az idei CoD-ot a Sledgehammer Games fejleszti.

Mármint ők lesznek a fő csapat, természetesen rajtuk kívül a többi belsős gárda is beleteszi a maga részét a játékba, elvégre eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag az összes Activision stúdió a Call of Duty játékokon dolgozik.

Hirdetés

Alegre azt is elárulta, hogy nem túl meglepő módon idén ősszel érkezik az új Call of Duty, ami szerinte "remekül fest". Szintén nem túl meglepő, hogy az új rész beépül majd a battle royale Call of Duty: Warzone-ba, illetve "fejleszti is azt".

Sajnos további konkrétumokat nem tudtunk meg, így egyelőre az sem derült ki, hogy milyen korszakban játszódhat a 2021-es CoD. Korábban második világháborús környezetről és Vanguard alcímről pletykáltak, de ezen a téren még semmit sem vehetünk biztosra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)