Hirdetés

Az Agony fejlesztői túl messzire mentek az új játékukkal

|

Van egy határ, aminek átlépésével már öncélúvá válik a virtuális erőszak.

Hirdetés

Többek között a Doom Eternal is bizonyította, hogy milyen remek élmény a gyors iramú trancsírozás. A GTA V és társai szatirikusan világítottak rá a társadalom viselt dolgaira, az Alien: Isolationhoz és Amnesiához hasonló címek pedig a zsigeri rettegésünket nagyították fel. Egyértelmű, hogy a művészek - mint amilyen a videojátékok fejlesztői is - csakis megkötöttségek nélkül alkothatnak szabadon, viszont ahogyan a való életben is van egy norma, amit írva-íratlanul sem lépünk át, úgy virtuálisan is kell lennie egy természetes riasztónak, ami bejelez, ha túltoljuk. 

Hirdetés

Nos, a Madmind Studiosnál úgy tűnik, hogy elromlott a készülék. Az Agony-ról ismert csapat két másik projektjük, a Succubus és a Paranoid mellett dolgoznak egy harmadik játékon is, ami végtelenül kellemetlennek, gyomorforgatónak és öncélúnak tűnik. Tipikusan olyannak, amit a túltolt brutalitás szenzációjával akarnak eladni. A Tormentorban ugyanis visszataszító módon nekünk kell kiválasztanunk azokat az áldozatokat, akiket a játékmenet során válogatott eszközökkel megkínozhatunk, egészen addig, amíg elvesztik emberi méltóságuk maradékát is. Nem szeretnénk pálcát törni senki felett sem, de komoly különbség van a művészi célú, narratív vagy teljesen elkomolytalankodott virtuális erőszak-ábrázolás és a beteges kínzáspornó között. Ez utóbbi a Tormentor. Elrettentésként íme a 18+-os trailer, de csakis saját felelősségre nézzétek meg!

A Tormentor az Unreal Engine 4-et és ray tracinget használva (merthogy ezek aztán végképp fontosak ehhez a témához) fog megjelenni, állítólag PC-re és az újgenerációs konzolokra, de ha ránk hallgattok, messze elkerülitek. Ti mit gondoltok a látottakról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)