Hirdetés

Az Alan Wake 2 lesz a Remedy eddigi legijesztőbb és legszebb játéka

|

Eddig minden jel arra utal, hogy az Alan Wake 2 lesz a Remedy Entertainment eddigi legambíciózusabb alkotása.

Hirdetés

Rengeteg izgalmas meglepetést tartogatott az idei The Game Awards díjátadó eseménye, ám ezek közül is valószínűleg a legfontosabb az Alan Wake 2 hivatalos bejelentése volt.

Persze a rajongók már szinte az első részt lezáró cliffhanger óta biztosak voltak benne, hogy valamilyen formában folytatódni fog az hányatott sorsú író története, a Control AWE kiegészítője pedig csak ráerősített erre a megérzésre, arra azért talán senki sem számított, hogy ilyen sokat kell majd várnunk rá.

Hirdetés

Ugyan az első előzetes csak egy amolyan teaser volt, így a játékmenetről nem igazán derült ki semmi belőle, Sam Lake interjút adott a játékkal kapcsolatban és elárult néhány érdekes részletet is arról, hogy mire számíthatunk.

Az első és legfontosabb, amiről már korábban is szó esett, hogy míg az első Alan Wake inkább egy akciójáték volt, horrorisztikus elemekkel, addig a folytatás már teljesen a túlélő horror irányába fogja dönteni a mérleget és felnőtt besorolást fog kapni, ami az író szerint sok lehetőséget rejteget:

"Bármit is csinálunk az Alan Wake-kel, a történetnek központi szerepet kell játszania. Úgy valósítjuk meg a túlélő horrort, ahogyan azt a Remedy képzeli el és a történetre fogunk fókuszálni, amiben nagyon fontos lesz a pszichológia és egy csavaros rejtélyt fog majd feltárni. És igen, ijesztő is lesz, de egyszerűen így működik igazán jól a játékmenettel."

Egy ilyen nagyszabású játéknál persze nem mehetünk el a látvány mellett sem és míg a Remedy korábbi játékaira nem lehetett ilyen szempontból panasz, Sam Lake biztosított minket róla, hogy az Alan Wake 2 minden eddigi játékukat felülmúlja majd ebből a szempontból:

"Az Alan Wake 2 toronymagasan a legszebb Remedy játék lesz, ami valaha készült. A Northlight fogja hajtani (a Remedy saját fejlesztésű motorja). Úgy érezzük, hogy egy ilyesfajta élményhez olyan technológiára van szükségünk, amit jól ismerünk és lehetővé teszi számunkra, hogy feszegessük a határainkat."

Lake természetesen nem árult el minden titkot az Alan Wake 2-vel kapcsolatban, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a rajongók már darabokra szedték a The Game Awards-on bemutatott rövidke előzetest, hogy megpróbálják kitalálni azokat a meglepetéseket is, amelyeket egyelőre a Remedy csapata féltve őrzött titokként kezel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A jelenleg legnépszerűbb teória az, hogy a rajongók szerint a csapat nem csak egy folytatással készül, hanem egy trilógiává szeretné bővíteni a sorozatot. Az elképzelés onnan származik, hogy az előzetesben van egy tábla, amely egyértelműen az "Initiation" vagyis a "beavatás" szót tartalmazza.

Ennek azért van jelentősége, mert a Joseph Campbell által megfogalmazott monomítosz (vagyis a történetmesélés egyik leggyakoribb sablonja) három részre tagol minden történetet: Departure (Távozás), Initiation (Beavatás) és Return (Visszatérés).

Aki emlékszik az első részre, az tudja, hogy Departure-nek hívták Alan saját regényét a játék világában belül, a Return pedig a folytatás címe, amit ő maga is gyakran emleget a történet során. Nem ez az első eset, hogy ez a hármas megjelenik a Remedy játékaiban, hiszen a Quantum Breakben található tábla is említést tesz róla, valamint a Control kapcsolódó kiegészítőjét is előrevetíti.

Ez persze nyilván nem garantál semmit, hiszen lehet, hogy az Alan Wake 2 mind az Initiation, mind pedig a Return szakaszokat is magába foglalja majd, de mindenképpen izgalmas lesz megtudni, hogyan is formálja majd tovább a Remedy egyre szorosabban összekapcsolódó univerzumát.

Ti mit gondoltok?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)