Hirdetés

Az Assassin's Creed Valhalla világa mégis nagyobb lesz, mint az Odyssey-é

|

Korábban azt próbálták hangsúlyozni a Ubisoft illetékesei, hogy az Assassin's Creed Valhalla esetében visszavesznek a monumentalitásból, de ez a jelek szerint a bejárható játékteret nem érinti.

Hirdetés

Alig pár napja még nem győzték hangsúlyozni a Ubisoft munkatársai, hogy érzik, az Odyssey esetében kicsit túltolták a dolgokat, és ezúttal nem egy olyan kalandot akarnak elénk tárni, amely a tennivalók súlya alatt talán esetleg megrogyasztja a játékosokat. A DLC-kkel együtt simán 200 óra is lehetett az Odyssey teljes végigjátszása, az Assassin's Creed Valhalla esetében azonban kisebb léptéket céloznak meg: rövidebb lesz maga a sztori, és Malek Teffaha, a kiadó közel-keleti kommunikációért felelős vezetője szerint nem ez lesz a legnagyobb játék a sorozatban. 

Hirdetés

Nos a jelek szerint "nem a legnagyobb" alatt semmiképp sem a bejárható játéktér méreteire célzott, most ugyanis kiderült, hogy az Assassin's Creed Valhalla térképe még az Odyssey hatalmas világánál is nagyobb lesz. Ezt a Ubisoft egyik producere, Julien Laferrière árulta el egy francia nyelvű interjú során. Igazából Ez cseppet sem meglepő, hiszen négy méretes angol királyság (Wessex, Northumbria, East Anglia, és Mercia) kap majd helyet a játékban, sőt Norvégiában is barangolhatunk.

Próbáljuk meg megfejteni a látszólagos ellentmondást: az, hogy maga a térkép kicsit még az Odyssey-énél is nagyobb cseppet sem jelenti automatikusan azt, hogy összességében "az egész játék" is nagyobb lesz. Egészen pontosan arra gondolok, hogy ha a világ tetemes részét víz teszi mondjuk ki, amelyen villámgyorsan hasítunk majd hosszúhajónk segítségével, akkor a felfedezhető terület érzetre még kisebb is lehet, mint a hellén kaland volt. Tudom, kicsit zavarosnak tűnik a dolog, de szerintem itt fogható meg az, hogy mire gondoltak a Ubisoft emberei. Persze adott egy másik lehetőség is: összevissza beszélnek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)