Hirdetés

Az Assassin's Creed Valhallában hosszútávú kapcsolataink is lehetnek az egyéjszakás kalandok mellett

|

Az Assassin's Creed Valhallában a harc és fosztogatás, no meg saját településünk fejlesztése mellett azért a romantikára is jut idő.

Hirdetés

Darby McDevitt, az Assassin's Creed Valhalla narratíváért felelős vezetője a GameSpotnak elmondta, hogy a játékban a Odyssey-ben megismert románcok mechanikái köszönnek majd vissza, ugyanakkor nem csak futó kalandokban lehet majd részünk, sőt akár teljesen monogám főhőst is irányíthatunk.

Hirdetés

Utunk során ismételten sok szereplővel összeszűrhetjük a levet, és McDevitt szerint ezek közül egyesekkel most is csak egyéjszakás, hirtelen elcsábulásokban lehet részünk, viszont akadnak majd olyan karakterek is, akikkel lehetőségünk nyílik hosszútávú, stabil kapcsolatokat is kialakítani, sőt, ha épp ezt preferáljuk, akkor az egész játék során kitarthatunk egy szerelem mellett, főhősünk simán lehet egy monogám viking is.

Az Odyssey-t egyébként több kritika is érte azért, mert túlságosán erőltetettnek hatottak benne a románcok, és gyakorlatilag két mondat után már bárkit ágyba tudtunk vinni, ha lehetőséget biztosítottak erre az írok - mondjuk az egyik DLC esetében épp azon háborodtak fel egyesek, hogy a narratíva előre lefektette, főhősünknek gyereke születik függetlenül attól, hogy a játékos korábban esetleg egy meleg karaktert irányított, vagy csak épp búcsút intett jövendőbeli gyermeke apjának/anyjának - a Ubisoft végül ezért bocsánatot is kért. Novemberben kiderül, hogy a Valhallában sikerül-e elmélyíteni ezt a játékelemet is. 

Az Assassin's Creed Valhalla 2020. november 17-én jelenik meg PC-re, Google Stadiára, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Később PS5-re és Xbox Series X-re is érkezik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)