Nincsen abban semmi rossz, ha egy bejáratott ötletet sokadjára is megpróbálnak elmesélni, ha azt a történetet nem is eredetien, de élvezetesen mondják fel. Lássuk be, hogy egy legénybúcsú és annak következményeit taglaló vígjáték a lerágott csont fogalmát is kimeríti, erre mégis rá tudott cáfolni 2009-ben a Másnaposok, de már kevésbé annak tavalyi folytatása.
A Harmadnaposokkal viszont pont az a baj, hogy – pár jelenetet leszámítva – képtelen élvezetes maradni, így csak az erőltetettségre telik tőle.
Ha megnézzük a stáblistát, már az is árulkodó. Ha egy filmet úgy reklámoznak, hogy a „Priscilla, a sivatag királynője” rendezőjétől, akkor gyaníthatjuk, hogy gáz van. Elvégre az átlag filmnéző azt se tudja, hogy egy közel húsz éves, transzvesztitákról szóló filmről beszélünk Guy Pearce-szel és Hugo „Smith ügynök” Weaving-el. Ehhez még hozzá vehetjük a Halálos temetés íróját (Dean Craig), aki nem volt rest egyetlen sikeres művét amerikanizálni, és ennek tetejébe még megkapjuk Olivia Newton-Johnt is az egyik mellékszerepben, akinek utolsó valamire való sikeréért 1978-ig kell visszautaznunk.
