Hirdetés

Az Elden Ring játékosai úgy hiszik, PvP DLC nyomaira bukkantak

|

Egyelőre persze még semmi sem hivatalos mindebből.

Hirdetés

Számtalan helyre el lehet jutni az Elden Ring hatalmas világában, de akadnak bizony olyan helyszínek is melyek jelenleg teljesen el vannak zárva a játékosok előtt. Ilyen például az alábbi videóban is látható hatalmas harci aréna, ahová azért csak sikerült az adatbányászoknak bekukkantaniuk.

Lance McDonald videójában részletesen megnézhető, mit is rejt a titokzatos "Colosseum" - nem ez az egyetlen lezárt köraréna egyébként a játékban, ezt is érdemes megjegyezni. 

Hirdetés

Egyelőre még semmiféle DLC-t nem jelentettek be az Elden Ringhez, noha ez nem példa nélküli a Souls-játékok történetében (az első rész egy, a második és harmadik rész 3-3 DLC-t kapott, valamint a Bloodborne sem maradt bővítmény nélkül).

Kicsit talán túlzásnak tűnik, de a rajongók most egyből a DLC-re asszociáltak, és úgy gondolták, egy későbbi fizetős kiegészítésben juthat szerephez az egyelőre üres aréna. Egyesek egészen odáig merészkedtek a gondoltatmenetben, hogy kifejezetten PvP-re koncentráló DLC-t fogunk kapni - a videóban látható arénában folyik majd a harc.

Ha ránk hallgattok, akkor messzemenő következtetéseket még nem vontok le ebből a videóból, de tény, hogy elég alaposan ki van dolgozva az aréna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)