Hirdetés

Az első Biomutant patch sok hiba kijavítását ígéri

|

Gőzerővel dolgozik a csapat a tapaszon, amely nagyrészt a közönség visszajelzéseit veszi alapul.

Hirdetés

Őszintén megpróbáltuk szeretni, hiszen mióta először megláttuk, izgatottan vártuk a Just Cause fejlesztőiből verbuválódott Experiment 101 bemutatkozó játékát, de a végeredmény sajnálatosan alulmúlta takaréklángon tartott elvárásainkat is. A Biomutant fejlesztői is beleestek a csapdába, hogy csekély létszámuk és korlátozott lehetőségeik ellenére irreálisan nagyot álmodtak, aminek csak a legritkább esetben szokott jó vége lenni.

Persze szó sincs arról, hogy játszhatatlan fércmunkát adtak volna ki kezeik közül, ám Csirke világosan leírja tesztjében, hogy miként lehetett volna szorosabb kreatív kontrollal összefogni a projektet a kevesebb néha több elvét követve.

Hirdetés

Mindennek tükrében a sajtó és a felhasználók értékelése is vegyesen alakult, de ez nem szegte a csapat kedvét, a Biomutant hivatalos Twitter-fiókját használva bejelentették a srácok, hogy a bugok kigyomlálása mellett csupa olyan változtatást hoz a készülő patch, amit a közönség igényelt.

A sokat kritizált (szerencsére kiiktatható) narrációtól a grafikai beállításokon (motion blur, depth of field) és a looton át a harcig sok mindenhez hozzá kívánnak nyúlni. Bízzunk benne, hogy mindegyik változtatás úgy sül majd el, ahogy azt a vásárlók szeretnék.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)