Hirdetés

Az első Godfall tesztek szerint nem ez lesz a PS5 legjobb nyitócíme

|

Mivel a Gearbox későn küldte ki a kódokat, sokan még nem értek a tesztelés végére, de akik igen, nem adtak kimondottan magas pontszámokat a Godfallnak.

Hirdetés

Olyan helyzet állt elő, hogy lehetetlen az Xbox Series X és a PlayStation 5 nyitócímeit összehasonlítani, ugyanis a Microsoft szinte csak megjelent játékok felújított változatait tudta felmutatni a multiplatform Assassin's Creed Valhalla és Call of Duty: Black Ops Cold War mellett.

A PlayStation esetében más a helyzet, saját kiadású és az Xboxot kihagyó játékokból is akad szép számmal. A Marvel's Spider-Man: Miles Morales, a Demon's Souls és a Sackboy: A Big Adventure mellett még a Godfallra irányult nagy figyelem, számos gameplay videó igyekezett megmutatni, miért lesz jó a kaszabolás, de úgy tűnik, annyira mégsem emlékezetes az élmény.

Hirdetés

Az eddigi értékelések alapján a Godfall 62 ponton áll a Metacritic-en. A legrosszabb pontszámot, az 5-ből 2 csillagot az EGM-től kapta, az író a technikai problémákra, a gyenge sztorira és a vontatott harcra is panaszkodott. A God is a Geek (85/100) ugyanakkor pozitívan nyilatkozott róla, nagy meglepetésnek nevezte.

A többség ugyanakkor egyetért abban, hogy bár néhol egészen szép, a játékmenet unalmas, önismétlő, kidolgozatlan. Jó néhányan vannak, akik még nem voltak készek ítéletet hirdetni,  úgyhogy a pontszám még változhat. Mi is csak most tudunk nekiállni, igyekszünk mihamarabb elmondani, milyen élményeket éltünk át.

Digital Trends - 2,5/5
EGM - 2/5
God is a Geek - 8,5/10
GamesRadar+ - 3,5/5
Shacknews - 7/10
TheGamer - 2,5/5

Címkék: #godfall #teszt
Platformok: PC PlayStation 4 PlayStation 5
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)