Hirdetés

Az első naptól kezdve elérhető lesz a Bright Memory Xbox Series konzolokra

|

Újabb izgalmas címmel bővült az Xbox Series S és Series X kezdő felhozatala, de egyelőre csak visszafogottan érdemes lelkesedni.

Hirdetés

Bizonyára nektek is a retinátokba égett az egyetlen kínai fejlesztő által készített Bright Memory: Infinite, mely már a májusban kiadott trailer alapján is gyönyörűnek és élvezetesnek, igazi next-gen játéknak tűnik. Annak megjelenésére még 2021-ig várnunk kell, ellenben az ennek alapjául szolgáló, PC-re március óta elérhető Bright Memory megjelenik Xboxokra is.

A Bright Memory főszereplője egy Sheila nevű ügynök, aki egy olyan 2020-ban harcol, ami nem hasonlít a miénkhez, legfeljebb kaotikusságát tekintve. Egy titkos, ezeréves szigeten találjuk magunkat, amit élőholt állatok, emberek lepnek el, és nincs más lehetőségünk, muszáj mindenkit látványosan lekaszabolni.

Hirdetés

A játékmenetet fejtörők is színesítik. A kampány mindössze egy óra hosszú (sietősek 45 perc alatt is letudhatják), viszont ezért cserébe a játék PC-n csak 8,19 euróba kerül, és valószínűleg nem lesz drágább konzolon sem. Így fog majd futni:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)