Hirdetés

Az év egyik legrosszabb trailerét kapta meg a Battlefield 2042

|

A videó alapján a Battlefield 2042-t lehetetlen maximumon futtatni, csak nem tudjuk, hogy erre miért kell büszkének lenni.

Hirdetés

Kicsit több mint két hét választ el minket a Battlefield sorozat következő epizódjának megjelenésétől, mely sok év után végre kilép a múltból, és a közeljövőbe, egész pontosan 2042-be kalauzolja a játékosokat. A megjelenést egyszer már elhalasztották, és túl vagyok egy nem kifejezetten sikeres bétán is, ami után a fejlesztők hosszasan magyarázták, hogy miért is lesz jobb a teljes játék, mint a tesztben elérhető verzió.

Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, a DICE megmutatott néhány pályát is, amik kifejezetten hangulatosak videók alapján. Most azonban úgy döntött az Nvidia, a DICE, valamint az EA (és még ki tudja, hogy ki egyezett ebbe bele), hogy ledobják az atombombát.

Hirdetés

Amióta az Nvidia széles körben megismertette a játékosokkal a valós idejű sugárkövetést (ray tracing), sűrűn kapunk erre kihegyezett előzeteseket a fejlesztőktől, amikben bemutatják, hogy az ő játékuk milyen elemei élvezik majd a technológia előnyeit.

Miután a Battlefield 2042 köztudottan Nvidia-barát játék, várható volt, hogy a DICE lövöldéje is bedobja majd az RTX videóját, de bár ne tették volna:

Alapvetően már az furcsa érzetet kelt, hogy a videó jelentős része olyan felvételekből áll, amiket már láttunk korábbi előzetesekben, ez azonban még elnézhető lenne, van azonban ami mellett már nem lehet említés nélkül elmenni.

A videóban 0:34-től látható egy helikopteres jelenet, ahol éjszaka egy Nightbird éppen szétdarál egy páncélozott járművet. A klip lényege az lenne, hogy rámutasson a játék elképesztő fényeire, helyette azonban csak azt tudjuk észre venni, hogy a képkockasebesség valahol 24 környékére ér, talán be is esik az alá.

A videó több pontján tapasztalhatóak ilyen teljesítmény problémák, ami azért is nagyon mókás (vagy épp elkeserítő), mert egy külön részt adtak a DLSS-nek is, az Nvidia MI-vel teljesítményjavító mechanizmusának.

Az már csak hab a tortán, hogy a mindössze 74 másodperces videó 1080p60fps-ben van fent a YouTube-on, a bitrátája pedig többször konkrétan nézhetetlenné teszi a képsorokat. Köszönjük szépen, de ezt a videót inkább kitörölnénk az emlékezetünkből. Legközelebb vegyenek példát a 2019-es Modern Warfare videóról, na az egy mestermű volt.

A Battlefield 2042, ha az EA nem gondja meg magát, november 19-én érkezik Xbox One és Xbox Series gépekre, PC-re, illetve PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)