Hirdetés

Az Indiana Jones projekt mellett egy másik játékon is dolgozik a MachineGames

|

Egy vezető beosztású fejlesztő LinkedIn-profilja árulkodott.

Hirdetés

Jó néhány, tehetséges munkatársakat alkalmazó fejlesztőstúdióval erősödött az Xbox Game Studios azt követően, hogy a ZenimaxMedia elfogadta a Microsoft 7,5 milliárd dolláros ajánlatát. Közülük az egyik a svéd MachineGames, mely azzal tett szert ismertségre, hogy sikeresen rebootolta a Wolfenstein szériát.

2009-es megalapítása óta a csapat két Quake DLC-t (és az id klasszikusának újrakevert kiadását) leszámítva kizárólag a nácik két lábon járó rémálmának, William "B.J." Blazkowicznak szentelte idejét, épp ezért várjuk izgatottan, hogy leleplezzék végre a januárban bejelentett Indiana Jones játékot.

Hirdetés

Sejteni lehetett viszont, hogy nem csak egy vasat tartanak a tűzben a srácok, mert a Bethesda kommunikációs és marketingstratégiájáért felelős Pete Hines már 2018-ban elkotyogta, hogy készül a Wolfenstein III. Tekintettel azonban arra, hogy a jó kritikák ellenére a vártnál rosszabbul fogyott a Wolfenstein II: The New Colossus, az Arkane Studiossal koprodukcióban készült Wolfestein: Youngblood pedig már a sajtót sem nyűgözte le, nem kizárható, hogy inkább pihentetik a jó öreg Blazkót, és valami egészen másról árulkodik Teemu Kivikangas LinkedIn-profilja.

A finn szakember 2018 decembere óta tagja a MachineGamesnek és egyszerre két projektben is érdekelt: egyfelől az Indiana Jones-játékot senior game designeri minőségben segíti, miközben egy még be nem jelentett játéknak ő a lead designere.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ez utóbbi lehet a már emlegetett Wolfestein III, amellyel - akárcsak az Indiana Jones-játékkal - kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy vajon érkezik-e majd bármilyen más platformra is az Xbox konzolokon és a PC-n kívül. Valószínűleg nem, hacsak egy, a felvásárlást megelőzően született megállapodás másként nem rendelkezik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)