Hirdetés

Az iraki háború legkeményebb csatáját mutatja be a Six Days in Fallujah

|

Több mint tíz éve jelentették be, aztán elkaszálták, de most végül mégis elkészülhet a háborús FPS.

Hirdetés

Egy időben a modern hadviseléssel foglalkozó játékok jó része a Közel-Keletre vitt minket, ahol pár évvel korábban lezárult vagy még mindig zajló ütközetek kerültek a középpontba, de ez a trend mostanra elhalt. A korábban a Halo és Destiny játékokon dolgozó fejlesztők alapította Highwire Games, valamint a Bungie egykori alelnöke által létrehozott Victura viszont úgy látta, van piaca egy olyan FPS-nek, ami a 2004-ben zajlott második fallúdzsai csata eseményeit dolgozza fel.

A Six Days in Fallujah-t még a Konami jelentette be és kaszálta el kb. 10 évvel ezelőtt, mert túl sok negatív visszhangot kapott a projekt. Hiába konzultáltak a fejlesztők veteránokkal, a mainstream média addig ütötte, míg a kiadó jobbnak látta a visszavonulást.

Hirdetés

Az új fejlesztőcsapat ugyancsak egykori katonák és civilek (több mint 100) segítségét kérte, hogy hiteles képet adjon arról, milyen volt megélni az ütközetet - még az interjúk felvételeit is integrálják. A játékmenetről annyit tudni, hogy kiemelt szerepet kap benne a taktikázás (meg nyilván a lövöldözés). Az alábbi videóban van néhány animáció, de ezek elég idejétmúltnak tűnnek, remélhetőleg a játék maga modernebb lesz ennél.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)