Hirdetés

Az ősz utolsó hónapja hozza el nekünk a Just Dance 2021 megjelenést

|

Hivatalos megjelenési dátumot kapott a Ubisoft játéka, így végre tudjuk, mikor perdülhetünk ismét táncra.

Hirdetés

Könnyed és szórakoztató játékélményt nyújt a Just Dance széria, ami már 2009 óta táncoltatja meg sikeresen a ritmusjátékok rajongóit. Természetesen idén sem fogunk új rész nélkül maradni, ugyanis végre kiderült, mikor fut be a Just Dance 2021, ami egyébként kifejezetten sok platformon lesz elérhető majd.

Hirdetés

Megérkezett a hivatalos bejelentés, amiből kiderült, hogy a Just Dance 2021 még idén ősszel, egészen pontosan november 12-én érkezik meg PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re, valamint Google Stadiára. Az új generációs konzolok megjelenésekor pedig értelemszerűen PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is elérhető lesz.

Az új rész egyébként több mint 40 friss számmal és univerzummal várja a játékosokat, de visszatér több korábbi játékmód, a gyorsjáték lehetőségének köszönhetően pedig pillanatok alatt megkezdődhet a tánc. Emellett pedig még a World Dance Floor is továbbfejlesztésre került, szóval még a kompetitív mókát kedvelőkre is gondoltak a fejlesztők.

Ti várjátok már a Just Dance 2021-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)