Hirdetés

Az új patch után akkor is érdemes elővenni a Dying Light 2-t, ha már végigjátszottad

|

Új kihívásokra invitálja a következő patchcsel a Techland csapata azokat is, akik már befejezték a Dying Light 2 Stay Human történetét.

Hirdetés

A Dying Light 2 Stay Human februári megjelenését követően a számos bug kigyomlálásáról, és így a különböző hotfixek készítéséről szólt a Techland élete, de szerencsére a játék már sokkal jobb állapotban van, ezért jelentőségteljes újdonságokra is tud koncentrálni a csapat. Az alkotók már kiadták a jelenlegi generációs konzolok támogatását elhozó patchet és néhány, a játék egyensúlyát érintő frissítést is, de a következő verzió is egy fontos újdonságot hoz majd.

A fejlesztők már többször utaltak rá, hogy fontolgatják egy New Game+ mód beépítését, amivel a kalandokat egyszer már teljesített karakterünkkel vághatunk neki újfent a történetnek, immár nehezebb ellenfelek és még jobb loot mellet.

Hirdetés

Néhány napja azt is megerősítették a Dying Light 2 alkotói, hogy dolgoznak a módon, de ezt valószínűleg már elkezdték egy ideje, a játék hivatalos Twitter-fiókján közzétett üzenet szerint ugyanis a következő nagyobb frissítésbe már be is kerül ez az új kihívás.

A bejegyzés szerint ez lesz az egyik legnagyobb patch, ami a játékhoz eddig megjelent, illetve számos hibát javít majd mind az egy-, mind a többjátékos élmények kapcsán is. Emellett kiderült, hogy a Techlandnél úgy számolnak, még áprilisban ki tudják majd adni a Dying Light 2 újdonságait, vagyis nem kell sokat várnunk a New Game+ módra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A tweetre adott válaszok alapján egyébként legalább ennyire jó néven vennék a játékosok, ha a lengyel központú csapat lehetővé tenné, hogy a zombikat különböző konzolgeneráción aprító játékosok együtt kalandozzanak. Ennek a funkciónak a megvalósulásáról sajnos egyelőre még semmit sem mondtak az alkotók, emiatt kétséges, hogy valaha is megkapjuk a cross-gen multiplayert.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)