Hirdetés

Az új Sonic Frontiers videó sok kérdést megválaszol a széria megújulását illetően

|

A legújabb videó végre tisztázta, hogyan működnek majd a Sonic Frontiers mechanikái.

Hirdetés

Hosszú ideje tudjuk már, hogy készül a Sonic Frontiers, a fejlesztők azonban eddig eléggé összefüggéstelen jeleket adtak arról, hogy milyen formát is ölt majd tulajdonképpen a készülő kaland. Lehet, hogy ezt ők is érezték, ugyanis most kiadtak egy három perces anyagot, amiben mindent alaposan körbejárnak, a bejárható területeken át, az átalakított harcrendszerig, mindenről ejtenek néhány szót.

Most már nagyjából az is világos, hogy az ő nyitott zónájuk miért más, mint minden más nyitott világ. A videóból megtudhattuk többek között, hogy milyen területeken futkoshatunk majd a kék sündisznóval. A Cyber Space névre hallgató terület például egy különleges látványvilágú űrváros képét festi, míg a Starfall Islands egy érintetlen szigetcsoport hangulatát adja vissza.

Hirdetés

Nézzétek mindezt mozgásban alább: 

A korábbi Sonic játékoktól azonban nem csak a területek működése tér el, az elődökhöz képest most sokkal több harcmozdulattal is rendelkezik majd Sonic, amiket a történetben való előrehaladással lehet majd felnyitni.

Ha minden a terv szerint halad, a Sonic Frontiers november 8-án jelenik meg PC-re, Xbox Series X|S-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, sőt, Nintendo Switchen is tiszteletét teszi. Ti tesztek majd vele egy próbát?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)