Hirdetés

BAFTA díjas lett a Minecraft atyja

|

Talán senki nem vitatja, hogy Minecraft apu megérdemelten kapta meg az elismerést.

Hirdetés

Marcus Persson (Notch) svéd fejlesztő március 16-án veheti át a British Academy Video Games Awards díját. A 32 éves férfi a King.com-nál kezdte programozói karrierjét, ahol sikeresen vette az akadályokat, többek között a Funny Farm, Luxor, és Carnival Shootout című játékokkal. Miután elhagyta a céget, elkezdett dolgozni a Minecraft-on, melyet úgymond "félkészen" adott ki, 2009. májusában. Az első kiadásra hatmillió játékos regisztrált, akik gyakorlatilag mindent megépítettek a játékban, amit csak a fantáziájuk diktált, legyen az a Taj Mahal, vagy az Enterprise űrhajó. A Minecraft jelenleg kb. 160.000 fontos (56 millió forint) bevételt produkál naponta, és eddig megközelítőleg 62 millió fontot hozott a konyhára. A Minecraft kezdeti sikerei lehetővé tették Notch számára, hogy megalapítsa a Mojang nevű, saját fejlesztőstúdióját, és így kötött szerződést s LEGO-val is.

"Úgy vélem, hogy a BAFTA-díj az egyik legrangosabb, amit lehet kapni, és nagyon örültem, amikor 1998-ban kiterjesztették a játékokra. Londonba menni és átvenni a díjat, nagyon pozitív és érdekes tapasztalat lesz.", mondta Marcus Persson.
Ray Maguire, a BAFTA Video Games elnöke szerint "Marcus munkássága minden játékfejlesztőnek inspiráló lehet, a díj pedig rávilágít az innováció fontosságára. Kíváncsian várjuk, hogy Marcus milyen újdonságokat fog bemutatni a jövőben."
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)