Hirdetés

Bang Bang Racing: a Digital Reality újabb játékot hegeszt

|

Akinek felcsillant az első három szó láttán a neve, az ne örüljön. A magyar csapat nem a felnőtt filmek felé nyit.

Hirdetés

A Skydrift után a Digital Reality ezúttal a talajon marad, de továbbra is a versenyek világában. A Bang Bang Racing egy arcade autóverseny, felülnézetes kivitelezéssel.

Mivel alapvetően családi szórakozást szolgál, ezért nem valódi verdákra kell gondolni, hanem egy kicsit eltúlzott, de mégis szép négykerekűekkel fogjuk koptatni a felületet.

A fejlesztők kilenc helyszínt és húsz autót ígérnek, melyek nyolc különböző festéssel lesznek elérhetőek. Ám az autók élete nem csak játék és mese, mivel a versenyt robbanó hordók, bóják, és a felületet borító alattomos szennyeződések, nehezítik.

Járműveinket négy különböző osztályból választhatjuk ki, akár az izomautókért, akár az EVO GT-kért, Forma 1-ért, vagy túrakocsikért lelkesedjünk is. Előny, hogy akár hálózati kapcsolat nélkül is játszhatunk, köszönhetően a négyszereplős osztott képernyőnek, de aki az online izgalmak megszállottja, az sem fog csalódni.

A Digital Reality és a Playbox közös fejlesztésű játéka 2012 első negyedévében fog megjelenni, a Digital Reality Publishing gondozásában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)