Hirdetés

Lehet, hogy az új Batman játék nem csak a következő konzolgenerációra készül?

|

Nem hivatalos forrás pletykált kicsit az Arkham széria jövőjét illetően, és bár jó hírekről van szó, egyelőre senki ne vegyen készpénznek semmit az itt leírtakból.

Hirdetés

A Batman: Arkham széria játékai egyértelműen a jobb szuperhősös alkotások közé tartoznak, de már jó pár éve annak, hogy friss rész érkezett hozzá. Egy ideje már sejteni lehet, hogy zajlik valami a sorozat háza táján, amire némiképp ráerősít a WB Games Montréal nemrég közzétett képe is. Persze ettől még hivatalos bejelentésről nem beszélhetünk, és ezúttal sem hivatalos forrásból, hanem Casey Walsh-tól, a Geeks WorldWide főszerkesztőjétől érkezett némi hír.

Hirdetés

Walsh elméletileg több szivárgást is látott a játék kapcsán, és Twitteren előszeretettel is felelt a felmerülő kérdésekre. Így megtudtuk például, hogy az Arkham széria következő darabja elsősorban valószínűleg újgenerációs konzolokra érkezik meg.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne jelenne meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, hiszen ha a játék a következő generáció elején érkezik meg, akkor okos döntés lehet régebbi gépekre is kiadni azt, mert sokan még azokat fogják használni egy ideig. Ezt Walsh is hasonlóképp látja.

Arról is írt a főszerkesztő, hogy a játék címében már nem szerepel a korábban szóba került "Legacy" szócska, viszont elméletileg irányíthatjuk majd az egész Batman családot a játékban. Ez utóbbi funkcióról egyébként már korábban is pletykáltak.

Ti milyen Batman játékot szeretnétek látni és milyen platformon tolnátok a legszívesebben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)