Hirdetés

Battleborn - megjelent az első ingyenes hős, egy képet kaptunk a másodikról

|

Néhány héttel a játék megjelenése után megérkezett a Battleborn első új karaktere, de a Gearbox csapata már a következő ingyenes hős kiadására készül.

Hirdetés

A Battleborn annak ellenére sincs könnyű helyzetben, hogy a viszonylag népes hero shooter műfaj idei nagy játékai közül elsőként jelent meg. A Gearbox és a 2K ezért azt tervezi, hogy az alapjátékban lévő 25 karakter mellé még több hőst adnak ki, ráadásul ingyen.

Közülük az első, Alani már meg is érkezett egy nagyobb balansz-frissítés kíséretében, de a készítők most részletesebben is bemutatták a vizet manipulálni képes Eldridet. Két videón is megnézhetjük, hogyan viselkedik játék közben a Battleborn új gyógyítója: egy rövidebb klipben a képességeiről kapunk egy gyors ismertetőt, de a fejlesztők egy hosszabb Meltdown meccset is felvettek vele, amiben kicsit részletesebben ismerhetjük meg Alani erősségeit és gyengéit.

A csapat pedig egy koncepciós rajzot már meg is mutatott a második, szintén játékbeli kreditekkel megvásárolható új hősről, aki nem más, mint a nemrég megjelent Alani haverja, Pendles lesz. A Battleborn fejlesztői szerint kígyószerű szereplő erősségei közé tartozik majd a lopakodás és mérgekkel is tud majd extra sebzést okozni. Ez persze nem sok, de a megjelenéséhez közeledve egyre több infót tudunk majd meg róla is.

Nektek hogy tetszenek az új karakterek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)