Hirdetés

Frissítést kap a Battleborn, hátha az majd megmenti

|

A Gearbox a Battleborn eddigi legnagyobb frissítését hozza el hamarosan, ami rengeteg fontos változtatást életbe léptet, és csábítóvá teheti a játékot azok számára, akik vagy elpártoltak, vagy eddig sem érdeklődtek iránta.

Hirdetés

A Gearbox nem adja fel, tovább dolgozik a Battlebornon, hisz abban, hogy a játék, ami nem indult jól és azóta sem lett népszerű, még nem teljesen halott. Folyamatosan kommunikál az elszánt játékosokkal, és az ő visszajelzéseik alapján vizsgálja meg, mit érdemes még változtatni. 

A Winter Update az új és a visszatérő játékosoknak egyaránt szolgál újdonságokkal. Megjelenése után mind a 25 alap karakter eleve fel lesz oldva, a karakterfeloldó kihívások (melyek egy részén könnyítettek) pedig új skint adnak, ha teljesítjük őket. Barátságosabbak lettek a sztori küldetések és több kredit jár teljesítésükért, illetve érkezik két gyakorlómód, melyek egyikében az Incursion móddal ismerkedhetünk meg (akár egyedül, akár két másik játékossal együtt), a másikban pedig kötöttségek nélkül kipróbálhatjuk, melyik hős mit tud.

Emellett átdolgozzák a kezelőflületet, bekerül a Draft mód, amiben lehet pickelni és banolni karaktereket, megjelennek a napi questek, nő a Command és a Character rangok limitje, PvP-ben gyorsabban gyűlik a pénz (de ha valaki a meccs vége előtt kilép, bukja az egészet), és a loot packok közül csak a Core Pack lesz megvásárolható, a többi csomagot játékkal szerezhetjük meg. 

Egyébként a PS4 Pro támogatás is ezzel a frissítéssel jön, lehet majd váltani az 1080p 60 fps és a 4K 30 fps között.

A Gearbox holnap este 11-től streamel, ha kíváncsiak vagytok az újításokra, kapcsolódjatok be.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)