Hirdetés

Battleborn - éjjel jön az óriási frissítés

|

Sok játék kevesebb letöltést igényel, mint a Battleborn legújabb frissítése, de a patch tartalmát illetően nem lesz kifejezetten csalódott, aki még játszik a Gearbox játékával.

Hirdetés

Ugyan a Battleborn nem éppen 2016 sikersztorija volt, a Gearbox továbbra sem hagyja hátra a projektet, ma este 11 órától kezdve pedig élesíti is a decemberben beígért téli frissítést. A patch gigászira sikerült, PS4-en 13, Xbox One-on 18, PC-n pedig 13 GB adatot kell letöltenünk, de ezért cserébe rengeteg újítást kapunk.

Például mindhárom platformon jobban fut majd a játék, így Xbox One S konzolokon is játszhatunk majd 1080p-s felbontás mellett 60 FPS-sel. Ezt a beállítást megkapjuk PS4 Prón is, továbbá választhatunk 1080p-s 30 FPS-es módot - valószínűleg még magasabb részletesség mellett, illetve natív 4K-s felbontást is, szintén 30 FPS-es képfrissítéssel. A Battleborn téli frissítése emellett hoz két gyakorlómódot, a Draft módot, és átalakul a kezelőfelület is.

Emellett az új játékosokat is kisegítik azzal, hogy a megjelenéskor rendelkezésre álló huszonöt hős mindegyikét megnyitják, rögtön az első perctől bármelyik választható lesz, a régi játékosokat pedig különféle bónuszokkal kárpótolják, amiért fel kellett őket oldaniuk. Emellett további játékbeli jutalmakat szerezhetünk a fő és a napi küldetések teljesítésével, ahogy a Battleborn jutalmainak feloldását szolgáló fizetőeszközök rendszerét is átdolgozta a Gearbox. Nem csak a meglévő dolgokon változtattak, hanem új tartalmak is érkeztek: egyrészt elkezdődik a legújabb karakter, Beatrix egyhetes korai hozzáférési időszaka, másfelől megérkezik a harmadik sztori DLC küldetés is, ennek a trailerét lejjebb láthatjátok.

A mi gyors áttekintésünknél egyébként egy sokkal részletesebb leírást is adtak a fejlesztők a patch tartalmáról, ezt itt tudjátok elolvasni. Ugyan mindez valószínűleg kiváló arra, hogy a még meglévő játékosokat megtartsa, a játékról kialakult képen - ami sok potenciális vásárlót távol tart - nehéz lesz változtatni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)