Hirdetés

Battlefield 1 béta, fura VR-játékok és lustálkodó Thor - mi történt a héten?

|

Bár valószínűleg a legtöbben csak fél szemmel pillantotok a GSO-ra a Battlefield 1 bétájának nyüstölése közben, azért összefoglaljuk a hét legfontosabb eseményeit.

Hirdetés

Ugyan a Deus Ex: Mankind Divided körüli botrányok erre a hétre nagyjából elültek, nem unatkoztunk ezúttal sem. A World of Warcraft közössége mondjuk a Legion megjelenése ellenére is alig hallatott magáról, ugyanis egyszerűen el voltak foglalva a játékkal. Sőt, ezúttal úgy hozta az élet, hogy a Hype is elmaradt, úgyhogy csapjunk rögtön a hírek közé!

A hét legjobb híre

Sokat vártunk már rá, a héten pedig végre egy szélesebb játékosbázis is rátehette a kezét a Battlefield 1-re és megízlelhette, hogyan is képzeli el a DICE a totális háborút. A nyílt bétát eleinte kisebb komplikációk hátráltatták, de szerencsére a legnagyobb forgalmat jelentő hétvégére szinte teljesen helyreállt a rend, így viszonylag zavartalanul játszhattunk. Ha pedig már volt alkalmunk egy kicsit belekóstolni a sivatagi showba, írásban és videós formában is megosztottuk veletek első benyomásainkat az idei év egyik legjobban várt FPS-éről. Mondjuk azt még szoknunk kell, hogy a páncélozott vonat ilyeneket tud:

A hét legrosszabb híre

Míg az új Deus Ex körüli felháborodás mostanra elült, a No Man's Sky körül még a héten is parázs vita folyt egy bizonyos témában. Ugyanis több helyen feltűnt híresztelések ellenére PC-n nem kapott különleges elbánást a játékosok csalódott hányada a visszatérítések kapcsán. A visszatérítések kezelése pedig nem csak a gamerekből, de a másik oldalról a Sony egyik volt kollégájából is elég gorombán megfogalmazott véleményt hozott elő. De mivel ennél rosszabb dolog nem igazán történt (kivéve másvilág fronton), elmondhatjuk, hogy nem volt igazán rossz hetünk.

A hét legmeglepőbb híre

Ugyan az utóbbi években jó néhány MMO-t láttunk, ami vagy meg sem próbálkozott az előfizetéses modell bevezetésével, vagy viszonylag hamar dobta a havidíjat. Ennek ellenére a CCP meg tudta oldani - nem kis részben a PLEX-nek hála -, hogy az EVE Online a mai napig megmaradhasson a viszonylagos stabilitást jelentő havidíjnál. Ez ugyan nem változik meg most sem, de egy pozitív meglepetéssel bevezetnek egy bármilyen fizetési kötelezettségtől mentes státuszt is azoknak, akiket eddig a havidíj tartott volna távol a játéktól.

Brent Rambo Approves

A hét legkevésbé meglepő híre

Volt a héten egy Nintendo Direct is, amiről itt olvashatjátok összefoglalónkat. De annak ellenére, hogy a japán cég vásárlói nem fognak unatkozni, ezúttal annyira nem lepleztek le semmi újat a kiadónál, hogy az már brutális. Főleg korábbi sorozatok újabb részei érkeznek majd, illetve több már meglévő játék költözik új platformokra. Elmondhatatlanul várjuk már a jövő tavaszt, amikor ismét felpörögnek majd a dolgok a konzolgyártó háza táján. Addig pedig várunk és ízlelgetjük az NX körüli pletykákat.

God, I'm bored!

A hét legjobb másvilág híre

Az utóbbi hetekben a sorozatok terén a Stranger Things sikerétől volt hangos az internet, amivel kapcsolatban több egész király hírünk is akadt a héten. Egyrészt megtudtuk, hogy berendelték a második szezont, addig pedig a türelmetlen rajongók egy kis kalandjátékkal élhetik újra az első évad legjobb pillanatait. Mosolygó nézők mindenütt.

Best thing about Stranger Things is that it introduced all of us to this wonderful little shit.

A hét legrosszabb másvilág híre

Sajnos a hetet ismét egy halálhír tette szomorúbbá, ezúttal az a nem túl hálás feladat jutott nekünk, hogy Gene Wilder távozásáról számoljunk be nektek. Szerencsére a színész zseniálisan vicces munkái megmaradtak, hogy mosolyt csaljanak az arcunkra.

A hét videója

Egy kisebb kuncogást a Horizon: Zero Dawn készítői is megérdemelnek a PAX Westre kiadott videójukért, de azért valljuk be, ennél többet is ki lehetett volna hozni a kiállításon sétálgató watcherekből. Így a hét videójának azt a csodás paródiát kiáltom ki, amiben azt láthatjuk, mit is csinált Thor az Amerika kapitány: Polgárháború történései alatt.

A hét pletykája

Bár ez pletykánál már kicsit több, még nem hivatalos, hogy idén sem maradunk teljesen Assassin's Creed játék nélkül. Új rész helyett egy felújított trilógiát, egész pontosan a The Ezio Collectiont kapjuk, amiben a második rész mellett a Brotherhood és a Revelations is ott figyel. Ráadásul ha minden igaz, már a rajt pontos dátumát is ismerjük. Aztán egy kellemes nosztalgiázós kör után jövőre jöhet az új rész, amire van már néhány vad ötlet a neten.

Assassin's Creed: Space

A legnagyobb WTF a héten

A héten két furcsaságot is köszönhetünk a virtuális valósággal kísérletező fejlesztőknek, amikre egészen más okok miatt csodálkoztunk rá. A versenyszerű favágásról szóló promóciós játék önmagában is egy csoda, de a PSVR jövőbeli tulajdonosaira egy egészen másfajta élmény vár. A héten ugyanis kiderült, milyen VR-funkciókkal egészítették ki a játékot a Dead or Alive Xtreme 3 készítői, a végeredmény pedig, nos... furcsa.

Futottak még

Mindezek mellett láthattunk egy briliáns fizikai elemmel kiegészített SNES-emulátort, a Riot bejelentette az első hivatalos magyar LoL-bajnokságot és megtudtuk azt is, milyen PC kell a Forza Horizon 3-hoz. Megismertük a PlayStation Plus e havi kínálatát, ahogy egy őrült gamer laptopról is lerántotta a leplet az Acer. Aki kitart a Pokémon GO mellett, egy új feature-rel ismerkedhetett meg, de a mobiljátéknál egy sokkal régebbi ügy végére is pont került a GTA készítői és Linddsay Lohan között.

Ezen a héten sem unatkoztunk tehát és még csak most indul igazán a hajtás a játékiparban. Úgyhogy mindenki kapcsolja be szimbolikus biztonsági övét és emelje poharát, ugyanis ezúttal sem zárhatok összefoglalót anélkül, hogy arra biztatnálak titeket, "Vegyetek GameStart!"

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)