Hirdetés

Battlefield 1 egyjátékos teszt - vissza a múltba, ez a jövő!

|

Bár már azzal is beértük volna, ha a Battlefield 1 multiban erős, a DICE megmutatta, képes összehozni egy jó sztorit. Vagy többet.

Hirdetés

Október-november magasságában évek óta egymásnak feszül a Call of Duty és a Battlefield sorozat. Az Activision és az EA mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyerje ezt a csatát, nemigen válogatnak az eszközökben. Idén először komoly esély van arra, hogy a DICE csapata kerüljön ki győztesen ebből az összecsapásból. A hétvégén belevetettük magunkat a játék PC-s és Xbox One-os verziójába,  és teljesen odáig vagyunk érte.

A teljesség igényével

A Battlefield 3 és a Battlefield 4 a maguk idejében technológiai szempontból egészen lenyűgöző játékok voltak. A svéd mesteremberek művészi szintre emelték a Frostbite motor látványvilágát és hamar kiderült, hogy a Call of Duty játékok elavult motorja annak ellenére sem tud lépést tartani vele, hogy azt évente hozzáigazítják az éppen aktuális CoD-fejezethez. Ennek ellenére a Battlefield egyszer sem tudta látványosan kiütni a riválisát a nyeregből, és ez leginkább annak köszönhető, hogy az egyjátékos hadjárat mind a BF3-ban, mind a BF4-ben mocskosul unalmas volt. Többször is nekifutottam ezeknek a sztoriknak, de menet közben rendre elveszett a lelkesedésem és soha nem bírtam magam rávenni arra, hogy befejezzem a hadjáratot (így jártam amúgy a Black Ops III-mal is). Hiába volt szép maga a játék, ha egyszerűen unalmas és repetitív volt az egyjátékos rész. Tudom, hogy egy multira kiélezett játékban a történetmesélés sokadrendű szempont, de nekem személy szerint rengeteget jelent egy jól felépített, sztorivezérelt kampány. Nem kell, hogy túl hosszú legyen, a Modern Warfare vagy a Black Ops I tökéletesen megfeleltek a maguk tíz órás akcióorgiájával. Azután persze lehetett nekilátni a multinak, de az már egy teljesen más történet.

A Battlefield 1 hadjárata körülbelül 8-10 óra alatt teljesíthető, ez egy kicsivel több lehet, ha bebarangoljuk a pályákat és összeszedjük az elrejtett dokumentumokat. A prológussal együtt hat fejezetet élhetünk át, mindegyik teljesen egyedi, izgalmas és szinte letehetetlen. Nincsenek megkötések, teljesen rajtunk múlik, hogy melyik sztorit mikor toljuk végig. A harckocsizó és repülős fejezet kicsit hosszabb, mint a többi, de egyiknek sem kell szégyenkeznie. Mindegyik sztori fiktív eseményeken alapul, ismeretlen hősöket mutatnak be, szerethetőek a karakterek, izgulunk azért, hogy túléljék a borzalmakat. Van itt sofőrből átvedlett harckocsizó, svindler amerikai pilóta, testvérét kereső olasz páncélozott rohamosztagos, ausztrál felderítő és arab szabadságharcos. Mindegyik történet egyedi területet is kapott, nem éltek az újrahasznosítás olcsó eszközével, nincsenek unalmas és agyatlan, elnyújtott töltelék lövöldözések. Vannak viszont kiválóan összerakott élettörténetek, nagyszerű narratívák, pazar zenék és persze egy jó nagy adag akció.

Szokás szerint nem fektettek túl nagy hangsúlyt az ellenfelek mesterséges intelligenciájára, elképesztően nagy butaságokat művelnek az ellenséges katonák. Volt olyan, hogy  egy létra előtt felsorakoztak négyen és egyenként fel akart jutni mindenki a tetőre, miközben mesterlövész puskával egyesével leszedtem mindet. Nem igazán érdekli őket a frissen elesett bajtársaik hullája sem, nem riasztanak, nem kiabálnak, nem futnak el, valahogy ezt a részt nem sikerült még helyretenni. 

Régen minden szebb volt

Grafikailag a Battlefield 1 csúcson van, kevés ilyen aprólékosan kidolgozott játékkal találkoztunk mostanában. Már a tavalyi Star Wars: Battlefront is eszméletlen jól nézett ki, a BF1-nek sikerült még azt is túlszárnyalnia. Sehol egy elmosott textúra, sehol egy recés objektum, minden a helyén van és persze minden szépen rombolható. Ez főként azokon a pályákon jön elő, ahol a harckocsit irányítjuk, azzal aztán tényleg a földdel lehet egyenlővé tenni az épületeket. Nagyon ügyesen játszanak a fényekkel, kifejezetten látványos a tesztrepülés az Alpok felett a kétfedelű gépünkkel, miközben a napsugarak átszűrődnek a sziklák között, de hasonlóan látványos a ködbe burkolózott mocsár, amin át kell kelnünk az eltévedt harckocsinkkal. 

Sajnos a hadjárat egyoldalú, tehát nincs lehetőségünk a központi hatalmak oldalán harcba szállni. Szerencsére az ellenfelek (törökök, osztrákok, magyarok, németek) nincsenek démonizálva, az első világháborúban nem fekete-fehér a felállás, ezt a narratíva egészen korrektül ki is emeli.

Maga a játékmenet nem olyan gyors, mint ahogy azt megszokhattuk más, mostani játékok esetében, de ez jelen esetben egyáltalán nem zavaró, hiszen mégiscsak visszaugrottunk az időben 100 évet. Fegyverből és felszerelésből bőven válogathatunk, egészen eszement találmányokat is kipróbálhatunk. Nagy kedvenc a páncélruhába bújtatott rohamosztagos, aki egy géppuskát cipelve, amolyan egyszemélyes páncélos seregként veszi be az oszták-magyar monarchia állásait az olasz Dolomitokban. Bőven van lőfegyverünk, a ládákban mindig találunk olyan eszközt, amivel sikeresen kiolthatjuk mások életét. Valamilyen szinten helyet kapott a lopakodás is, ezt azonban ránk bízza a játék - amennyiben úgy tartja úri kedvünk, egyesével elintézhetjük vagy kikerülhetjük az őröket, de ha nem akarunk szöszölni, jöhetnek az automata fegyverek és a Rambo-stílus. 

Kiválóan lett optimalizálva a játék, a tesztgépünkön (i7-4770K, GTX 980, 16 GB HyperX RAM, 2560*1080 felbontás) tökéletesen futott Ultra beállítás mellett az egyjátékos rész 60 képkockával, de ugyanez volt a helyzet a valamivel gyengébb, szerkesztőségi Alienware laptopon is. Xbox One-on azonban szó sincs full HD felbontásról, itt sajnos meg kell elégednünk a 720p-vel. A 60 képkocka az esetek nagy részében megvolt, de konzolon bizony sokszor érezhető a szaggatás. Érdekes módon PC-n a videók csak 30 képkockával mentek, ez bizony erősen illúzióromboló volt.

A Battlefield 1 egyjátékos része felülmúlta a várakozásainkat, amennyiben csak ezt a részt kellene értékelnünk, akkor habozás nélkül kilencven felé értékelnénk. A multis részbe belekóstoltunk, kifejezetten tetszik az új Operations rész, de annak értékelésére egy kicsivel több időt szánunk. Annyit azonban elárulunk, hogy első ránézésre a multi pontosan azt nyújtja, mint a többi Battlefield játék, szóval aki szereti a hatalmas pályákat, a vezethető járműveket és a kicsit lassabb játékmenetet, az nem fog nagyon mellélőni, ha megrendeli ezt a játékot. Alaposan fel kell kötnie az űralsót az Infinite Warfare-nek, hogy ezt túlszárnyalja.

Pontszámot és végleges értékelést a többjátékos szegmens alapos tesztelése után mondunk. Addig is nézzétek meg, a külföldi kollégák milyen pontszámokat adtak.

Ügyfélszolgálati változás!
Battlefield 1
Nem kérdés, ki áll nyerésre ebben a háborúban.
Ami tetszett
  • elképesztő látványvilág
  • izgalmas WW I hadjáratok
  • pazar 64 fős multiplayer
Ami nem tetszett
  • már most csalók rontják a játékélményt
  • lassú töltési idő
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)