Hirdetés

Battlefield 1 - Turning Tides - ezt kapjuk a tengeri DLC-ben

|

2017 végén és 2018 elején érkeznek meg a Battlefield 1 - Turning Tides tartalmai, erre készülve a készítők megosztották velünk, mi is várható a harmadik DLC-ben.

Hirdetés

Miután szeptemberben megjelent a Battlefield 1 második csomagja, az In the Name of the Tsar, a DICE ráfordult a harmadik csomag befejezésére, aminek az első tartalmai még idén decemberben megjelennek. A munka jól állhat, ugyanis a játék weboldalára felkerült, mi mindent tartalmaz majd a Turning Tides.

Hirdetés

Összesen négy új pálya érkezik, ezek közül a még 2017-ben bekerülő új helyszínek (a Cape Helles és az Achi Baba) az Oszmán Birodalom ellen Gallipolinál indított brit offenzívát dolgozzák fel, ezeket pedig egy új operationben is összefűzte a DICE. A 2018 januárjában debütáló mapok az Északi-tengeren vívott hatalmas tengeri összecsapást (Heligoland Bight), illetve egy, a belga tengerparton végrehajtott brit rajtaütést dolgoznak fel (Zeebrugge). A Battlefield 1 - Turning Tides hat új elsődleges és három új közelharci fegyvert hoz, a járművek tekintetében az L-osztályú rombolók, és a C-osztályú léghajók jelentik az újdonságot, amikkel a vízről és a levegőből is szórhatjuk a robbanóanyagot.

Új frakcióként a brit királyi tengerészet kerül be, míg a DLC új elit karakterosztálya az Infliltrator lesz. Ezzel a karakterrel egy állandó bónuszt kapunk a sprintelésünkre, lehívhatunk majd tüzérségi csapásokat, illetve mobil spawn pontot is elhelyezhetünk csapattársainknak. A Battlefield 1 - Turning Tides persze a meglévő karaktereknek is hoz új kihívásokat, feloldható cuccokat és specializációkat.

Pontos megjelenési dátumot továbbra sem ismerünk, viszont a készítők mindenképp emlékeztetni akartak, hogy a Premium Pass tulajdonosai két héttel hamarabb játszani kezdhetnek a DLC-vel. A Turning Tides után egyébként egy DLC várható még 2018-ban, az Apocalypse címet viselő csomag, amiről nem tudunk még nagyjából semmit.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)