Hirdetés

Battlefield 1943 - Megduplázták a szerverkapacitást

|

A Battlefield 1943 startja a vártnál jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlott, így nem csoda, hogy hamar telítődtek a szerverek.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy a Battlefield 1943 nem ingyenes, mint a Battlefield Heroes néven futó kistestvére, komoly érdeklődés mellett mutatkozott be konzolon.



Miközben a PC-s játékosok a szeptemberi megjelenést várják, addig konzolos barátaik elkezdhették gyűjteni a skalpokat. A két érintett platform (Xbox 360, PlayStation 3) közül elsőként a boxosok kapták kézhez a játékot, s már az első napon ötmillió áldozatot szedett a csendes-óceáni hadszíntéren vívott háború. A Battlefield 1943 nyüstölésével töltött időt összeadva 29,45 évet számoltak a fejlesztők, szintén az első napon.



A megmosolyogtató számadatok mellett azonban némi üröm is vegyült az örömbe, ugyanis a rajtot követően szinte azonnal kiderült, hogy a szerverek nem bírnak el annyi embert, ahányan játszani szerettek volna. Csakis akkor lehetett csatlakozni, ha valaki más kilépett. Az EA és a Dice újabb szerverek üzembe állításával igyekezett javítani a helyzeten, s mára megduplázta a szerverek számát, s ezzel együtt a kapacitást is. A valamivel későbbre datált PS3-as változat rajtjára már több szerverrel készültek, hogy elejét vegyék az élményromboló fennakadásoknak. Tálcán kínálja magát a kérdés, hogy a szeptemberi PC-s rajtnál hasonlóan intenzív érdeklődésre lehet-e számítani, avagy sem. Ti mit gondoltok erről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)