Hirdetés

Battlefield 1943 megjelenési dátum

|

Napra pontos megjelenési dátummal szolgálhatunk a Battlefield 1943 konzolos premierjét illetően.

Hirdetés

Bár a Battlefield 1943 olyan messze van egy teljes értékű folytatástól, mint ide Kuala-Lumpur, a sorozat rajongói bizonyára jó szívvel fogadják majd.



Azt már eddig is tudtuk, hogy valamikor nyáron, pontosabban június hónap folyamán érkezik a Battlefield 1943 PS3-ra és X360-ra írt verziója, ellenben konkrét időponttal nem szolgálhattunk. A helyzet annyiban változott, hogy időközben megjelent a német Games magazin legújabb száma, amelynek hátoldalán egy fix dátum szerepel a Battlefield 1943 debütálására hivatkozva.



A csupán három térképpel (Iwo Jima, Guadalcanal, Wake Island) indító alkotást véleményem szerint csupán a reá aggasztott árcédula menti meg a jogos népharagtól, hiszen 50-60 dollárt ennyiért elkérni már tényleg pimaszság lenne. A Battlefield 1943 így tehát mindössze 15 zöldhasúnak megfelelő összegbe kerül, s amint eléri az Xbox Live, illetve a PSN hálózatán a háborúban elesettek száma a 43 milliót, egy negyedik, Coral Sea névre keresztelt térkép is elérhető lesz.
Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a szeptemberben érkező PC-s verzió extráival igyekeznek meghálálni az asztali rendszerekre szavazó játékosok türelmét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)