Hirdetés

Battlefield 4: Dragon's Teeth - nagyot csap a taktikai pajzs

|

A DICE a GDC alatt elmesélte, milyen újdonságok várnak a virtuális katonákra a közeljövőben.

Hirdetés

Ryan Duffin, a DICE vezető animátora bejelentette, hogy a Battlefield 4 következő letölthető tartalmi csomagja a Dragon’s Teeth nevet kapja, ami sok más mellett egy teljesen új eszközt is behoz a képbe. Valami olyasmit, ami eddig nem kapott helyet a sorozatban.

Egy kétkezes pajzs lesz a sereg új fegyvere. A DICE egy ideje már fontolgatta, hogy bekerüljön egy mozgatható fedezék, mely mögül lőhet is a játékos, de végül is úgy döntöttek, hogy a két kezes megoldás jobban illeszkedik majd a játékba. Tehát a katona nem lőhet majd pajzs mögül, viszont nagyot csaphat vele, hátralökve így az ellenséget. „Először sokan ellenkeztek, de minél többet kísérleteztünk vele, annál inkább éreztük, hogy ez a jobb megoldás. Úgy tűnik, hogy megállítani a golyókat egy lövöldében nagyon mókás.”

Duffin azt is elárulta, hogy nem ez az első alkalom, hogy megfontolták ezt a lehetőséget. Szerették volna már korábbi játékokba is beépíteni az eszközt, de az animációs eszközök annyira korlátozottak voltak, hogy nem tudták megoldani, vagy ha mégis, akkor macerás lett volna. „Egyszerűen nem volt elég memória. Nagyjából egy megabyte pluszt jelentett volna, és egy megabyte egy 2006-os konzolon sok, így nem működött.”

Nektek hogy tetszik az új eszköz? Ki szeretne egy nagydarab, mobil fedezékkel csapkodni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)