Hirdetés

Battlefield 4 egyjátékos teszt - árnyék voltam

|

Ma végre megjelenik a next-gen egyik legnagyobb reményésége, a Battlefield 4, melynek single- és multiplayer szegmensét két külön tesztben szedjük ízekre.

Hirdetés

Pedig milyen jól kezdődött. Elnyomtam magamban azt, hogy a Battlefield franchise mindig is többjátékos módban volt erős, és azt vártam, hogy ha már a játékba építettek egy kampányt, meg olyan flancos úri szavakkal dobálóztak, mint a Levolution, akkor valami feledhetetlent kapok, vagy legalább valami olyat, amiről érdemes hónapokkal később a haverokkal beszélgetni. Hogy a hangzatos új funkciókban nem csak a multiplayer játékosok fürödhetnek. Félig-meddig megkaptam, de csak félig-meddig. De menjünk vissza 8 órát az időben...

Nocsak, mit fújt ide a szél

Ne értsetek félre, tisztában vagyok azzal, hogy a funkciók jelentős része csak Xbox One-on és PlayStation 4-en lesz elérhető, és ez nem is feltétlenül baj. A Battlefield 4 még egyjátékos módban is megmutatja, hogy technológiailag kiemelkedő, a DICE kihajtotta a jelenlegi generációból azt, amit ki tudott hajtani, úgyhogy ha csak és kizárólag a látvány alapján (és itt nem a grafikát, hanem inkább az effekteket, robbanásokat értem) kellene megítélni egy játékot, gondolkodás nélkül nyomnám rá a 9 pont feletti jelzésű plecsnit. Azért nem mindennapi élmény, amikor Szingapúrban a tengerparton haladsz a célod felé, miközben a tenger felől közeledik az egyre erősödő tájfun, és akkor sem nagyon akarsz a kilátásban gyönyörködni, amikor egy helikopter szétszedi körülötted az épületet. Ezek a dolgok valóban olyan jelenetek, amiket ritkán él át az ember egy játékban, és mindenképp értékelendőek, de két baj van velük: kevesen vannak, és nagy részüknek pusztán az a célja, hogy elvonja a figyelmet a harmatgyenge, klisés, a végére már élvezhetetlen sztoriról.

Nem akarok erre a számra meghalni

Kikerekedett szemmel néztem, amikor a kampány elindítása után megszólalt Bonnie Tyler - Total Eclipse of the Heart című száma. Könnyebben tudtam elhelyezni a Saints Row IV első küldetésében felcsendülő I Don't Wanna Miss a Thinget, de szerencsére nemsokára itt is minden értelmet nyert. Az egész sztori 2020-ban, Bakuban kezdődik, ahol a Tombstone nevű négy fős alakulat vezetőjét, bizonyos Daniel Reckert irányítjuk. A csapatnak egy értékes információt kell megszereznie, majd meglógnia az azerbajdzsáni fővárosból. Lévén most Kína a főellenség, a küldetések javarészt Ázsiában játszódnak, de a feladat nem az, hogy halomra mészároljunk mindenkit, aki fegyvert szegez ránk. Jó, nagyrészt ez, de elsősorban egy Jin Jié nevű úriembert kell védelmezni, akinek állítólagos meggyilkolása miatt Cheng admirális az amerikaiakra támadt. A történet tele van csavarokkal, de egyik sem igazán meglepő, nem kell szakavatott veteránnak lenni, hogy kiszámoljuk, mi lesz a következő lépés. Akkor mégis mi hiányzott belőle? Mi vett el annyit az élményből, hogy negatívan nyilatkozzak róla?
 

Nem igaz, Recker?

Anélkül, hogy bárkit is bírálnék és kötelezővé tenném a sztereotípiák kérdés nélküli elfogadását, kijelenthetem, hogy a néma vezető nem jó vezető. Recker ugyanis egy árva szót sem szól az egész kampány során, mégis állandóan őt nevezik ki vezetőnek, és ezt 90 százalékban senki nem sérelmezi (a maradék 10 százalék pedig hirtelen felindulás). Az Irish, Pac és Hannah alkotta csapat tagjainak szája be nem áll, folyamatosan kiabálnak, tanácsokat adnak egymásnak, beszélgetnek, néha elhangzik egy „watch out, Recker!" is, de a csapat koordinátora végig kussban van. Egyetlen parancsot adhatunk ki: megmondhatjuk a csapatnak, kire támadjon. Ekkor a főhős int egyet, narancssárgán megjelennek a kijelölt ellenfelek, és a Tombstone hármasa elkezd tüzelni. Kicsit úgy, mint a rohamosztagosok a Star Warsban, de nem teljesen haszontalanok, inkább csak nem akarják, hogy több ölésük legyen, mint a főnöknek. Higgyük el ezt, és akkor könnyebb lenyelni az MI gyakran fura viselkedését.
 

Recker tehát olyan, mint Indiana Jones az Elveszett frigyláda fosztogatóiban, hogy a sztori szempontjából abszolút jelentéktelen, ott van-e vagy nincs (köszi a hasonlatot, The Big Bang Theory!). Ha jön valaki alkalmasabb vezető, leváltják, de ha valamiért az nem tudja ellátni kötelességeit (mert meghalt, hogy csak egy nagyon egyszerű példát említsek), akkor megint Reckeré a csapat irányításának feladata. Ő lényegében egy fegyverre csatolt robot, aki elvégzi a dolgát, hogy hétre hazaérjen, mert kezdődik a Dallas. Vártam, hogy a végén majd megszólal, legalább annyit mond, hogy „szép volt, srácok, megcsináltuk”, de nem. A végén egy olyan döntést kell meghoznia, ami három kimenetelhez vezethet, de a döntésnek nincs akkora súlya, hogy ne lehetett volna pénzfeldobással megoldani. Vegyük úgy, hogy Recker egy pénzérme volt, és akkor megint mindenki nyugodt.
 

Amúgy ezt próbáltad már?

Magával a játékmenettel sincs minden rendben. A Battlefield 4 kampányát az különbözteti meg egy átlagos, bármilyen FPS-étől, hogy minden ölésért pontokat kapunk. Fejlövés plusz pont, ha halálodon vagy és úgy lőnek le, plusz pont. Van jó pár fegyver, amiket ha egyszer megtalálsz a pályán (többnyire kiveszed az ellenség kezéből vagy feloldod egy bizonyos pontmennyiség elérésével), a ládáknál bármikor kiválaszthatod, de én végig megmaradtam a SCAR-H és SVD-12 kombónál. Az 51 fegyverből úgy, hogy nem is igazán kutakodtam, 25-öt találtam meg. Valószínűleg csak a fegyverrajongók és a maximalisták fogják felkutatni mindet.
 

A fegyverek nem módosíthatóak, amilyen kiegészítővel érkeznek, úgy tudod használatba venni őket. Nekem hiányzott a hangtompító, egyszer-kétszer volt olyan rész, amit ha nem is teljesen, de egy darabig lehetett volna lopakodva teljesíteni, de amelyik ellenfélhez nem tudtam odaszaladni, hogy a szívébe döfjek egy tőrt, azt csak hangosan tudtam elintézni (de egyébként is vakok, attól, hogy oldalra fordítják a fejüket, még nem látnak meg).

Aggasztóan kevés volt a járműves jelenetek száma. Egy tankcsatán és néhány csónakos jeleneten kívül csak párszor kellett autóba ülni, repülőgépet és helikoptert például egyáltalán nem lehet használni. Ha már Recker egy főszereplő, egy csapat kapitánya (oké, ad-hoc kapitánya), akkor értsen mindenhez, és ha már ez egy Battlefield, akkor bizony legyen benne minden. Lehetett volna úgy alakítani a történetet, hogy ha repülőt nem is, helikoptert legalább kelljen vezetni.

Csak a bolond jár egyedül

Mivel megjelenés előtt teszteltük a játékot, a multit, ami a Battlefield legnagyobb húzóereje és legfontosabb szegmense, a forgalmazó kérésére nem próbáltuk ki. Épp ezért nem láttok itt a cikk alatt egy értékelést. A Battlefield 4 single player módja nagyon nagy jóindulattal érdemel 8 pontot, a sztori erőltetett, a főszereplő jelenléte fölösleges és tulajdonképp nincs szerepe, ugyanakkor az effektek, a scriptelt események, az időjárási hatások és összességében a látvány tényleg olyan, amilyet ritkán látunk más játékban, így az értékelést csak akkor tesszük közzé, ha a multiplayer mód tesztje is megjelenhet. A pontszám nem átlag lesz, lévén a multiplayer lényegesen súlyosabban számít, de nem tudunk elmenni a kampány hiányosságai mellett. Battlefield 4 multiplayer teszt tehát napokon belül.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)