Hirdetés

Ettől lesz majd sokkal jobb a Battlefield V (remélhetőleg)

|

A jövő héten érkezik a Battlefield V Into the Jungle, a Tides of War következő felvonása.

Hirdetés

Elvileg idén ősszel, az új konzolok debütálásának örömére még nem kapunk egy friss Battlefieldet, továbbrugdossa picit a DICE a sorozat egyik leggyengébben sikerült részét. Igaz, a megjelenés óta jócskán kibővítették, kipofozgatták, és nincs azzal semmi baj, ha élvezitek, de remélhetőleg a következőt már az első pillanattól fogva tudjuk majd szeretni.

Hirdetés

A fejlesztők bejelentették a február 6-án érkező Into the Jungle, valamint az ezt kísérő 6.0-s frissítés tartalmait. Kapunk egy új, az Argonne Forest tervezői által megálmodott pályát, melynek a Salamon-szigetek ad otthont, és Conquest, valamint Breakthrough módokban lesz játszható. Érkeznek fegyverek is, név szerint a Type 11 MG a Support, valamint az M2 Carbine az Assault kasztot választóknak, illetve bekerül a Bazooka és a Shitotsubakurai Lunge Mine, aminek nevét nehéz első próbálkozásra kimondani. Az alábbi videóban többet is hallhattok az újdonságokról, feliratoztuk nektek Adam Freeman beszédét a teljes kényelem érdekében.

A jövő héten tehát szépen neki lehet majd esni. Tervezitek, játszotok még a játékkal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)