Hirdetés

Battleforge - Lépteik alatt megremeg a föld!

|

A kevert stílusú Spellforce fejlesztői maradtak ugyan a fantasy műfajánál, ám ezúttal az online harcmezőkre fókuszálnak.

Hirdetés

Az Electronic Arts által két hete bejelentett játék készültéről már korábban is tudtunk, de akkor a címen és a fantasy stílusjegyeken kívül még semmilyen információ nem állt a sajtó rendelkezésére. A Volker Wertich (a Settlers és a Spellforce kitalálója) vezette projekt az EA Phenomic műhelyében formálódik egy ideje, s ha minden igaz, még ebben az évben napvilágot lát.



A Battleforge főként az online, többszereplős csatározásokra építkezik, mégpedig egy érdekes rendszerbe foglalva. A játékosok kártyákat gyűjtenek, melyek egységeket, seregtesteket képviselnek. Kártyákat a külön a játék miatt létrehozott online piactéren cserélhetünk, vásárolhatunk, így építve fel ütőképes hadseregünket. A csatákat akár barátaink oldalán is megvívhatjuk, akikkel csata előtt megoszthatjuk lapjainkat. A tervek szerint chatszobák állnak majd a játékosok rendelkezésére, a szociális interakció végett, na meg ott lehet igazán sírni-ríni, ha valaki mégiscsak elpáhol bennünket. Rendszeres időközönként rendeznek viadalokat, ahonnan a győztesek komoly erőt képviselő ütőlapokkal gazdagabban távoznak.



Nem lehet nem észrevenni, hogy a Battleforge ugyanazt a piaci szegmenst nézte ki magának, mint a számos ponton egyezést mutató, Chris Taylor féle Demigod.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)