Hirdetés

Befellegzett a Prey 2-nek?

|

A hányatott sorsú, jó ideje fejlesztés alatt álló produktum készítői szerint hatalmas veszélyben van a Prey folytatása.

Hirdetés

Augusztus végén arról értekeztünk, hogy ellentmondásos hírek keringenek a Prey 2 fejlesztésének leállításáról, azonban a helyzet tovább fokozódik.

A Human Head Studios egyik munkatársa, Nathan Cheever félreérthetetlen és egyben lelombozó üzenettel jelentkezett twitteren keresztül, amelyben azt írta, hogy a Prey 2-t hivatalosan még nem törölték, de a sorsa egy hajszálon függ. Az úriember később megjegyezte, hogy ez semmi újat nem jelent, korábban is ez volt az álláspont, a Bethesda pedig megerősítette, hogy a játék továbbra is készenléti helyzetben áll, bizonyos "minőségi okokból" kifolyólag, vagyis a cég nem volt elégedett a Human Head Studios munkájával.

 

Egyes feltételezések szerint a munkatárs még a Bethesda áprilisi bejelentésére utalt, amelyben az előbb elhangzott minőségi okokra hivatkozva eltolta a Prey 2 megjelenését, ám tagadták annak törlését vagy szüneteltetését. Mások azonban arról suttognak a háttérben, hogy már a Human Head Studios már nem is áll a játék mögött fejlesztőként és a Bethesda törölte a projektet, csupán a külvilág felé megy a színjáték. Elképzelhető azonban az is, hogy a dolgok hátterében újfent a két cég közötti (tavaly novemberben kialakult) jogi problémák állnak, amelyek újra fellángoltak és talán erre utalhatott Cheever, azonban a Bethesda továbbra sem hajlandó kommentárt fűzni semmilyen hírhez vagy pletykához, inkább csendben marad. Talán vihar előtti csend?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)