Hirdetés

Befutott a Call of Duty: Modern Warfare és Warzone Season 6 előzetese

|

Főszerepben a kampány két fontos szereplője, Farah és Nikolai, no meg egy jó pár ellenségtől hemzsegő metróalagút.

Hirdetés

Hamarosan érkezik a Call of Duty: Modern Warfare és a Wrazone következő szezonja, melyben ismét két fontos operátor válik játszhatóvá.

Az Activision most egy kis előzetessel is készült, melyben nem csak az új karakterek mutatkoznak be, de az is kiderült, hogy a metrószerelvények, és a földalatti alagutak nagy szerepet játszanak majd a Season 6 folyamán.

Korábban már jelek utaltak arra, hogy a metrók valamilyen formában megjelennek a Warzone-ban, de úgy tűnik, hogy a Moder Warfare multis részében is fontos szerepet kapnak.

Hirdetés

Legalábbis erről árulkodik az az előzetes, melyben a Chimera szervezet vezetője, Nikolai, valamint az Urzikstani Liberation Force parancsnoka, Farah eltesznek pár rosszfiút láb alól:

A trailer tanúsága szerint már nem kell sokat várni, hogy belevessük magunkat az új tartalmakba, hiszen szeptember 29-én startol el a hatodik szezon.

A Season 5 utolsó hétvégéjén így minden elért haladásotok megduplázódik, hogy mindent kipörgethessetek belőle, mielőtt élesedik a következő adag CoD kihívás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)