Hirdetés

Belső nézetre válthatott volna a Gears of War sorozat

|

Brutális lett volna a Lancerrel földönkívülieket ölni úgy, hogy testközelből látjuk, amint apró darabokra szakadnak.

Hirdetés

Meglepő, mennyire háttérbe szorult a Gears of War (vagy ahogy manapság emlegetik, Gears) széria fő szála, hiszen a legutóbbi, Kait-központú trilógia harmadik részét még csak be sem jelentették, holott a 2019-ben megjelent Gears 5 befejezése egyértelművé tette, hogy idővel jönni fog. Valószínűleg ezen dolgozik a The Coalition csapata, de ezt leghamarabb a júniusi bemutató során erősíthetik meg, addig marad a várakozás és a nosztalgiázás.

Ha az első három részt és a Judgmentet fejlesztő Epic Gamesen múlik, lehet, hogy egészen más lesz a Gears of War 4, mint amilyen végül lett, mint arról az XboxEra podcastjában Cliff Bleszinski, az eredeti játék vezető dizájnere beszámolt.

Hirdetés

Bleszinski 2012-ben hagyta ott a céget, de akkor már tervezték a végül 2016-ban megjelent Gears of War 4-et. Szóba került az is, hogy néhány enyhébb rész után visszatérnének az első rész által képviselt horrorisztikus irányhoz, és fontolgatták azt is, hogy TPS-ről FPS nézetre váltanak.

A Gears of Warnak köszönhető, hogy a fedezékek fontos játékelemként jelentek meg a külső nézetes akciójátékokban, viszont belső nézetnél valószínűleg ezt el kellett volna hagyni, a váltás már csak emiatt is drasztikusnak számított volna. Bár el tudunk képzelni egy Gears FPS-t (örülnénk, ha a csodás fegyvereket és a Lanceren maradt cafatokat közelebbről is látnánk), reméljük, ha lesz valaha ilyen, az spin-off lesz, nem pedig a fő vonalon történik meg a váltás.

A Netflix mindeközben dolgozik egy élőszereplős filmen és animációs sorozaton is, előfordulhat, hogy ezeket előbb láthatjuk, mint a Gears 6-ot.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)