Hirdetés

Bemutatkozott a Ruined King, a League of Legends egyjátékos spin-offja

|

A Riot Games egy új trailert is leleplezett a bejelentés kíséretében.

Hirdetés

A Riot tavaly decemberben jelentett be több olyan játékot is, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a League of Legends karaktereihez és mitológiájához. Az egyik ilyen a körökre osztott stratégiai játék, a Ruined King, amelyről a kiadó megosztott néhány új információt.

A Ruined King a jelenlegi tervek szerint valamikor 2021 első felében fog megjelenni PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re, illetve később az új generációs konzolokra is, amely verziók ingyen járnak majd a játékot a korábbi gépekre megvásárlók számára.

Hirdetés

Az Airship Syndicate által fejlesztett RPG-ben Miss Fortune, Braum, Illaoi, Yasuo, Ahri és Pyke lesznek a főszereplők, akik közül rotációban irányíthatunk majd három karaktert. A történet pedig Bilgewater és a The Shadow Isles helyszíneken fog játszódni, amelyek ismerősek lehetnek Runeterra világából.

További részleteket a Riot Forge egyelőre nem árult el, viszont a csapat célja, hogy egy sztoriközpontú singleplayer játékot készítsenek, illetve fontos lesz még a karakterek közti kapcsolatrendszer is.

Nektek hogy tetszik a bemutató alapján a Ruined King? Milyen történetet vártok a League of Legends spin-offtól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)