Hirdetés

Bevadultak a Warzone helikopterei, senki sincs biztonságban

|

Kívülről és belülről is egyaránt megrázó élmény lehet most a Warzone-ban helikopterezni.

Hirdetés

A Call of Duty: Warzone a sorozat második próbálkozása a battle royale piacon. A Blackout felejthető élményei után a Modern Warfare-ral debütált mód hatalmas siker lett, nap mint nap játékosok milliói térnek vissza Verdanksba, még az olykor előforduló furcsa hibák ellenére is.

Mert azokból azért akad rendesen. A Warzone időről-időre meglep minket különféle bugokkal, melyek olykor viccesek, máskor pedig rendkívül bosszantóak is tudnak lenni.

Hirdetés

Most inkább az előbbire kaptunk egy jó példát, melyben a nemrég debütált John McClane karaktermodell is érintett. A hibából kifolyólag a helikopterbe beszálló két játékos közül csak az egyik utazhat nyugalomban az utastérben, a másik egy jelentősen kellemetlenebb helyet kapott.

A videó alapján a két játékos közül mindössze az egyiknek sikerül beülnie a helikopterbe, a másik a rotorokra csavarodva, vagy azokba beleakadva, bábú módjára csapkod jobbra és balra a helikopter mozgásával szinkronban.

A következő videó egy másik eset, az azonban tisztán látszik, hogy valami nincs rendben a helikopterekkel a Warzone-ban:

Az ilyen problémák persze közel sem olyan jelentősek, mint például az, ami halhatatlanná tette a játékosokat, azért az egyértelmű, hogy ezekkel is gyorsan kezdeni kell valamit, hiszen ezek a jelentéktelen dolgok más, fontos eseményekről terelhetik el a játékosok figyelmét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)