Hirdetés

Bezár a Driveclubot is fejlesztő Evolution Studios

|

A Sony váratlanul jelentette, bezárják a Driveclub és a Motorstorm fejlesztőjét. A Evolution Studios megszűnésével több fontos kérdés is felmerül.

Hirdetés

Mindig szomorú hír, ha bezárnak egy játékfejlesztő stúdiót, főleg, ha az minden komolyabb előjel nélkül történik. A Lionhead Studios bezárása esetében is ledöbbentünk, a meglepetés és a szomorúság pedig most sem maradt el. A Sony ugyanis megerősítette, hogy lehúzzák a rolót a Motorstormot és a Driveclubot is készítő Evolution Studios csapatánál.

A Sony elmondása alapján azután hozták meg ezt a végső döntést, hogy alaposan átnézték az összes fejlesztőcsapatukat annak érdekében, hogy "versenyképes, kiváló minőségű, innovatív és kereskedelmileg is életképes" projektek születhessenek a jövőben. A cirkalmas megfogalmazás ellenére egyértelmű, ez bizony azt jelenti, inkább más csapatokba szeretnék befektetni a cég pénzét. Erről árulkodik a következő nyilatkozat is: "Elfogadjuk, hogy ennek a döntésnek köszönhetően nagy tudású alkalmazottak elvesztését kockáztatjuk. Azzal, hogy más olyan stúdiókra összpontosítunk, akik izgalmas új projekteken dolgoznak, úgy hisszük, erősebb pozícióba kerülünk és a lehető legjobb tartalmakat leszünk képesek eljuttatni a felhasználók számára."

Az egyelőre még nem teljesen világos, hogy ennek a döntésnek mi lesz a következménye a Driveclub, vagyis a stúdió utolsó játékának tekintetében. Az Evolution Studios éppen a játék VR változatán dolgozott, de ezen kívül is folyamatosan érkeztek új frissítések és tartalmi kiegészítések. A Sony egyelőre nem nyilatkozott a Driveclub jövőjét illetően. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)