Hirdetés

BioShock: The Collection teszt - vissza a tenger mélyére!

|

Az eddigi legteljesebb BioShock gyűjtemény majdnem hiánytalan kiadása a jelenlegi generációs konzolokra is elhozza az egyik legnépszerűbb FPS-szériát. Megérte? Igen!

Hirdetés

Régóta tart a vita arról, hogy a siker fokmérői közül az értékesítési mutató vagy a kritikusok szubjektív véleményének számszerűsített átlaga bír-e nagyobb jelentőséggel, netán a kettő együtt. Tény, hogy számos játék létezik, amelyet hiába emel vállára és hordoz körbe a szakma, a kutya nem foglalkozik velük, miközben az ellenkezőjére is akad példa bőven. Nem törvényszerű tehát, hogy a kedvező kritikai fogadtatás kéz a kézben járjon a kasszarobbantással, a 2007-es BioShock kapcsán mégis minden pontosan így zajlott.  A szinte minden tekintetben kiemelkedő játék kapott az évek során egy egész jó folytatást, valamint egy hasonlóan kimagasló előzményt. Ha csak a játékokat pontoznám, 90 feletti értékelés járna a pakknak, épp ezért szeretném egyértelművé tenni, hogy a cikk végi értékelés a remaster minőségét is tükrözi.

Mi lett volna, ha?

Már sosem tudjuk meg, hogyan alakult volna a játék sorsa, ha valamelyik korábbi elképzelés mellett kötelezi el magát az ideiglenesen 2K Bostonra átkeresztelt Irrational Games. Hosszú folyamat vezetett ugyanis a trilógia első darabjának megszületéséhez, amelynek részben emléket állít a három és fél évvel ezelőtti gyűjteményes kiadásból megörökölt Museum of Orphaned Concepts. De még ezek a korai látványtervek sem sejtetik, hogy kezdetben egy űrhajó lett volna a játék helyszíne (elvégre a System Shock szellemi örökösének szánták). Ezt váltotta fel a vallási kultusz markába került sziget a hozzátartozó vízalatti komplexummal, ahonnan egy gazdag örökösnőt kellett volna kiszabadítanunk. Sőt, még a nácik egy félresikerült tudományos projektjével is kísérleteztek, mielőtt Andrew Ryan felépítette volna az Atlanti-óceán mélyén Rapture-t, a nagyszerű várost, amely újra divatba hozta az art decót és lángra lobbantotta a Jules Verne Némó kapitányán felnőtt generációk fantáziáját.

Az első merülés

Kétségtelenül hosszasan lehetne taglalni, mely jellemvonások teszik különlegessé a BioShockot, kezdve a sort az antagonisták egyikét vezérlő gondolatisággal, amit Ayn Rand filozófus-írónő objektivizmusa ihletett, majd folytatva a vízalatti város nyomasztó légkörével, a fordulatos cselekmény során bekövetkező, "Luke, én vagyok az apád"-szintű és hatású revelációval, az egyhangú lövöldözést feldobó plazmidokkal, a Big Daddy-kkel és a Little Sisterekkel, valamint a hozzájuk kapcsolódó morális döntésekkel, mindezt megkoronázva a '30-as, '40-es és '50-es évekből származó zenékkel, illetve a Garry Schyman komponálta soundtrackkel.

Annak idején 720p/30 fps mellett döcögött konzolon, amihez képest hatalmas ugrást jelent a full HD grafika és a másodpercenkénti 60 kockás képfrissítés. Utóbbi azért nem betonstabil, alkalmanként elmarad az optimálistól, és képtöréseknek is tanúi lehetünk, de jóval ritkábban, mint az előző konzolgeneráción. Mi az Xbox 360-as és az Xbox One-os változatokat állítottuk egymás mellé, és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyiket választanánk a kettő közül.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a kollekciót összeállító Blind Squirrel a felbontás és a framerate növelése mellett újratextúrázta az egész játékot, újraalkotta a karaktermodelleket, valamint hozzányúlt a bevilágításhoz, a hangokhoz és más effektekhez is. Ennek eredményeként például elvesztették természetellenes csillogásukat a kő-, fém- és fafelületek (bár ezt korábban magyarázhattuk a vízpárával), visszafogottabbá váltak a hanghatások, de a megnövelt poligonszám következtében megváltozott Andrew Ryan világítótoronybeli mellszobrának arckifejezése is. Ezek az apróbb változtatások (az egyik helyről eltűnt a buborékfüggöny, máshonnan a világítótestek hiányoznak, ugyanakkor bekerültek korábban nem látott díszítőelemek is) a legjobb esetben is megosztják majd a játékosokat, bár az élményt nem befolyásolják számottevően.

A fekete bárány

Máig ismeretlen okból a keményvonalas rajongók jelentős hányada ferde szemmel néz a BioShock 2-re, a legfanatikusabbak pedig tudomást sem vesznek róla, úgy tekintik, mintha nem is lenne a kánon része. Pedig a 2K Marin jól sikerült játékot rakott össze a rendelkezésére álló rövid idő alatt, sőt még néhány újító szándékú kezdeményezésre is futotta az erejéből, mint a párhuzamosan használható fegyverek és plazmidok, a tengerfenéken tett séta, a Little Sisterek adoptálása és védelmezése, a Big Sisterekkel vívott összecsapások, a Minerva's Den story-DLC vagy a végül felesleges erőforrás-pazarlásnak bizonyult többjátékos rész. Utóbbi ki is maradt a felújított csomagból, amelynek második darabja minden tekintetben hasonló teljesítményt nyújtott, mint előző vizsgálati alanyunk.

Fellegekben járva

A trilógia harmadik darabját megint csak az Irrational Games fejlesztette, ám Rapture helyett az amerikai excepcionalizmust hirdető, lebegő város, Columbia szolgált az elgondolkodtató történet helyszínéül. A BioShock Infinite a környezet- és korszakváltás (1912-ben járunk) mellett a játékmenet tekintetében is megújult, hiszen a szótlan főhősöket egy kidolgozott személyiséggel rendelkező magánnyomozó váltotta fel, aki társat is kapott egy különleges képességekkel megáldott lány személyében. A két epizódra bontott Burial at Sea kiegészítő pedig bravúrosan kapcsolja össze az előzmény és a BioShock cselekményét. Érdekes, hogy ebben az esetben remaster helyett a PC-s változat átiratáról beszélhetünk. A cél ismételten 60 fps volt a fejlesztők részéről 1080p mellett, ám ez alkalommal lényegesen feltűnőbb és gyakoribb jelenség a framerate ingadozása, nem beszélve a képtörésekről.

Lennél szíves?

A cikk végéhez közeledve illik megválaszolnom a kérdést, hogy kinek érdemes feltörnie a malacperselyt a kollekció kedvéért. Ha még nem volt szerencséd a trilógiához, feltétlenül pótold, hiszen ugyanolyan megkerülhetetlen hivatkozási pontnak számít már most is a történetközpontú lövöldék kategóriájában, mint a Half-Life széria. Konzolosként szintén könnyű a pimpelt verzió mellett érvelni, hiszen minden hiányossága ellenére köröket ver az előző generációs kiadásra. PC-sek számára már kevésbé egyértelmű a döntés, hiszen szokás szerint az ő változatuk vérzik a legtöbb sebből. Szerencsére mind a BioShock, mind a folytatás upgrade-je ingyenes, amennyiben már rendelkezünk a játékok eredetijével, és még csak nem is telepszenek rá a régire, hanem különálló címként jelennek meg fiókunkban, azaz nyugodtan visszatérhetünk az archaikus élményhez, ha nem tetszene az új. Bármelyik tábort is erősíted, mindenképpen tartozol magadnak annyival, hogy legalább egyszer az életben végigjátszod a trilógiát, lehetőleg időrendben.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

BioShock: The Collection
Játszd végig (újra)!
Ami tetszett
  • Három nagyszerű játék
  • Rengeteg egyjátékos tartalom
  • Előrelépés a korábbi konzolgenerációhoz képest
Ami nem tetszett
  • Ingadozó teljesítmény
  • Jelentéktelen, ám megosztó változtatások
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)