Hirdetés

Az akvárium szimulátor elég furán hangzik, de annál érdekesebb játék lesz

|

A Biotope nem a szokásos agyament "szimulátorok" táborát erősíti, a meglepő ötlet egészen realisztikus megvalósítással párosul.

Hirdetés

Érdekes játékot fejleszt a 2tainment csapata, amely bejelentette, hogy július végén korai hozzáférésű verzióban már elérhető lesz a stúdió Biotope című alkotása, ami gyakorlatilag egy fotorealisztikus szimulátor, amelyben akváriumokat igazgathatunk miközben számos stratégiai és technikai kihívással találjuk szembe magunkat. 

Hirdetés

A különböző halakkal és növényekkel is benépesíthető akváriumok működését a való életbeli rendszerek működése alapján modellezik, és olyan mérőszámokat is figyelni kell, mint a hőmérséklet, pH-érték, karbonátkeménység, a nitrát- és ammóniatartalom. Természetesen az akvárium helyes működtetéséhez szükséges eszközöket is modellezték, és a lehetőségek szerint dekorelemekkel is színesíthetjük a kis világunkat. Érkezett a bejelentés mellé egy kedvcsináló is, ezt megnézhetitek alább.

A Biotope július 23-tól lesz megvásárolható a Steam Early Access rendszerében, a végleges megjelenési dátumot egyelőre nem jelentette be a 2tainment. Nektek hogy tetszik, tesztek a játékkal egy próbát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)