Hirdetés

A BioWare új IP-je szépen halad, de még ne számítsunk bejelentésre

|

A Knights of the Old Republic fejlesztőinek új projektje már régóta készül, de még mindig nem akarják bejelenteni.

Hirdetés

Aaryn Flynn, a BioWare menedzsere elárulta, hogy az új projektjük szépen halad, de hozzátette azt is, hogy a közeljövőben ne számítsunk a hivatalos bemutatására. Egyelőre a Mass Effect: Andromeda felfuttatásán dolgoznak.

"Nem fogjuk bemutatni, amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy hogyan tökéletesen működik a játék" - mondta Flynn. "Folyamatosan tesztelünk az EA főnökével, Andrew Wilsonnal, és neki tetszik a dolog. Úgyhogy lekopogjuk, minden jól halad és folytatjuk a munkát. Remélhetőleg többet hallotok majd róla, miután a Mass Effect: Andromedával kielégítettük az összes rajongó elvárását."

A GameSpot megkérdezte a srácokat, hogy Wilson mit szólt egyébként a játékhoz, és elmondásuk alapvetően örült neki, hogy a projekt már most jobban áll, mint eredetileg gondolta. A program egyébként már 2013-ban kipróbálható volt, bármi is legyen az.

Flynn még hozzátette, hogy az új projekttel igyekeznek kitolni a technológia határait, hogy szerethető, hihető karaktereket alkothassanak. Mivel egy sztori központú játékról lesz szó, ez természetesen nem hátrány. Alig várjuk a hivatalos bejelentést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)