Hirdetés

Black The Fall teszt - egy játék a zsarnokságról

|

A Sand Sailor Studios platformjátéka leginkább a Limbóhoz és az Inside-hoz hasonlítható, és ez dícséret.

Hirdetés

Sokak szerint az utánzás a hízelgés legőszintébb formája - ennek fényében a Limbót, illetve az Inside-ot jegyző dán Playdead legnagyobb rajongói a román Sand Sailor Studiosnál ülhetnek. A játékot néhány éve, még early access szakaszában a Limbo 2D-n túl csupán mélységélességgel trükköző, fekete-fehér képi világa jellemezte, majd ahogy közeledett az Inside, úgy emelt át onnan is ezt-azt, lett lassan 2,5D, majd a színek is beúsztak… De tudjátok mit? Nem is baj. Két ilyen fantasztikus játékból ihletet meríteni nem szégyen, és a Black The Fall ugyan egy pillanatra sem tud, talán meg sem próbál kitörni az Inside árnyékából, amikor megcsillannak saját érdemei, azokra az ember felkapja a fejét. Sőt, ami nekünk, magyaroknak különösen egyedivé teszi: az Inside hasonló, de teljesen fiktív, arctalan (és épp emiatt univerzális) disztópiája helyett az 1989-ig tartó Ceaușescu-diktatúrát használja, vagy legalábbis annak egyfajta allegorikus tech noir alternatíváját, azt a sötét világot, amit mi, magyarok is jól ismerünk. Nemcsak azért, mert itt zajlott, a közvetlen szomszédságunkban, és nem is csak azért, mert számtalan ott élő magyart érintett, hanem mert közben azért nálunk sem volt nagyon más a világ.

Hirdetés

A csöppet sem vidám barakk

Eleinte úgy tűnhet, ez kimerül a díszletekben, a képeken-képernyőkön fel-felbukkanó Ceaușescu-fejekben, kommunista jelképekben, de aztán menet közben, hol nyíltan, hol jól eldugva, rejtett helyszíneken fel-felbukkan a diktatúra számtalan arca, ami már nem éjszakai dokumentumfilm a tévében vagy egy fekete-fehér kép a törikönyvben, hanem személyes emlékek sora: a méltatlanul, csordaként kezelt embertömeg, a monoton, értelmetlen feladatokba kényszerítő üzem, a rendszer vélt vagy valós ellenségeire zúduló terror, a szolgalelkű kollaboránsok élveteg kegyetlenkedése. És mivel a többség nem szegült szembe a rémálommal, csak sodródott és megpróbált túlélni - nem lehet mindenki hős -, megjelennek az ő menekülési útvonalaik is: egyeseknek a tévé bámulása a szomszédokkal, másoknak elszánt alkoholizmus. Igazából mi sem vagyunk hősök, csupán a rendszer egy névtelen kis fogaskereke, egy gépész, akinek elege lett. Nekilódulunk, és irány a bármi más.

Törd a fejed, ne siránkozz!

A játék nagyobbik része klasszikus platformer, a szokásos futás-ugrás-mászás kombóval, de bizonyos pályarészenként kiegészül egy-egy helyi fejtörőhöz kapcsolódó extra funkcióval. Az egyetlen markáns játékmechanikai plusz egy lézermutató, amellyel gépeket kapcsolgathatunk, illetve a megfelelően kondicionált munkásoknak utasításokat adhatunk - egy rakás jópofa fejtörő lehetőségét nyitja meg. Keverednek tehát az ügyességet igénylő kihívások a logikai feladványokkal, illetve lopakodós részekkel, de őszintén szólva a játék egyiket sem viszi túlzásba. Na nem mintha nem lenne néhány figyelmet igénylő rész, de kétlem, hogy bárki elakadna benne. A játékélmény összességét tekintve pedig mintha a készítők szerint is a kalandozás, felfedezés, nézelődés lenne a legfontosabb.

A Sand Sailor Studio fiatal és kis cég, de érdemes lesz figyelni rájuk. Szerintem jól tették, hogy a témához hangulatát tekintve tökéletesen passzoló Inside-ot használták fogódzónak. Dicséretes az is, hogy rögtön első játékukkal nem csupán a szórakoztatás volt a céljuk, hanem valamiféle emlékművet is állítottak egy generációkat megnyomorító, alávaló rendszernek - de annak is, hogy lehetsz akár a legkisebb fogaskerék, akkor is szembeszállhatsz a gonosz gépezettel. Érdemes ezt észben tartani.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Black The Fall
Az Inside mestermű volt, ez sajnos nem az. Mégis, mélyen van benne annyi eredetiség, szív és lélek, ami miatt ajánlható.
Ami tetszett
  • Hiteles és megrázó mondanivaló
  • Fiktív és valóságos elemek érdekes keveredése
  • Érdekes helyszínek
Ami nem tetszett
  • Túl sok az Inside-ból ismerős elem
  • Kevés eredeti ötlet
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)