Hirdetés

Újabb FPS játékon dolgozik a Blizzard?

|

Megjelent néhány új álláshirdetés, ami alapján könnyen lehet, hogy készül valami újdonság a stúdió műhelyében.

Hirdetés

Az Overwatch hihetetlenül népszerű lett a megjelenése óta eltelt egy év alatt. A Blizzard remek munkát végzett a legelső FPS játékával, és most úgy tűnik, megtetszett a srácoknak a műfaj, mert új munkatársakat keresnek egy titkos projekthez.

A NeoGAF egyik fórumozója szúrta ki a Blizzard karrier oldalán megjelent bejegyzéseket, miszerint a vállalat három pozíciót is meghirdetett, a jelentkezőnek pedig érdekes kritériumoknak kell megfelelniük. A stúdió két, shooterekben és akciójátékokban jártas vezető szoftvermérnököt keres egy eddig még be nem jelentett projekthez, ami belső nézetű játék lesz. Emellett pedig egy senior technical animation artist (aki tudja, hogy mi ennek a munkakörnek a hivatalos magyar megfelelője, kap egy virtuális pacsit) jelentkezését is várják, akinek szintén tapasztaltnak kell lennie az FPS játékok terén.

Valószínűleg kicsi az esély rá, hogy a Blizzard egy Overwatch-hoz hasonló játékon dolgozik, vagy épp ismét létrehozna egy új franchise-t, de könnyen elképzelhető, hogy valamelyik jól bejáratott sorozatuk kap egy FPS címet. Arra talán többet mernénk tenni, hogy a nagy sikerű hero shootert tervezik kibővíteni, és a későbbiekben kapunk egy nagyobb kiegészítőt, esetleg önálló folytatást.

Ti mit gondoltok, mi készülhet a Blizzard műhelyében?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)