Hirdetés

PAX East - a Blizzard 4 játékkal készül

|

Áprilisban kerül megrendezésre a PAX East, ahol a Blizzard is bemutatja legújabb projektjeit a közönségnek.

Hirdetés

Április közepén Bostonban tartják az idei PAX Eastet, ahol koncertek, kiállítások, előadások PC-s, konzolos és handheld játéktermek várják az odalátogatókat. A Blizzard is kiviszi a maga kis standját, hogy bemutassák az éppen futó fejlesztéseket.

Bemutatásra kerül a Diablo 3: Ultimate Evil Edition, amit PlayStation 4-en próbálhatnak majd ki a látogatók. Az offline játszható, 4 fős kooperatív módot is biztosító változatban már a Reaper of Souls kiegészítővel bekerülő Crusader is játszható karakter lesz. Emellett találkozhatuk a World of Warcraft: Warlords of Draenor kiegészítőjének aktuális buildjével is, valamint megismerhetjük a történet felvezetését.
 

Porondon lesz a jelenleg technikai alfában járó Heroes of the Storm is, amelybe addig számos új karaktert zsúfolnak a fejlesztők. Végül, de nem utolsó sorban találkozhatunk a nemrég megjelent Hearthstone iPadre szánt változatával is. A Hearthstone-t egyébként épp a tavalyi PAX Easten mutatta be a Blizzard, így összevethetjük, mennyit fejlődött a játék az elmúlt egy évben.
 

A Blizzard számos nyereményjátékot tart majd a helyszínen, az április 11-i Heroes of the Storm bemutatót pedig élőben követhetjük majd a Twitch-en keresztül.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)