Hirdetés

Ezért lesz ingyenes a StarCraft II

|

A nagy bejelentés után Tim Morten végre elmagyarázta, hogy pontosan miért is lett ingyenes a StarCraft II.

Hirdetés

Az idei BlizzCon egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor a cég bejelentette, hogy a StarCraft II free-to-play címmé alakul, legalábbis egy jelentős része. Akkor még csak találgatni tudtunk, ez hogyan is történhetett meg, a Blizzard most végre megmagyarázta, mi áll a döntés hátterében.

Hirdetés

A StarCraft II egyik rendezője, Tim Morten szerint a csapat már egy ideje fontolgatta ezt a lehetőséget, mivel úgy érezték, hogy a játékosokat megzavarják a játék különféle változatai és hogy ezek pontosan mit tartalmaznak:

"Sokszor kaptuk azt a visszajelzést, hogy sokan nem ismerik a játék ingyenes Starter változatát, pedig a játék jó része már abban is elérhető volt. Az emberek nehezen látták át, hogy mit is kell megvenniük ahhoz, hogy elkezdhessenek a StarCraft 2-vel játszani. Le akartuk egyszerűsíteni ezt az egészet."

Morten szerint nyilván az is számított, hogy a StarCraft 2-nek nagy jelentősége van az esport világban és az ingyenességen keresztül sok új játékos tehetné próbára a képességeit akár versenyszerűen is. Persze nem csak arról van szó, hogy a Blizzard egy pillanat alatt mindent elérhetővé tett és kész, egy új onboarding rendszer segítségével azon dolgoznak, hogy az újonnan érkező játékosok meg tudják tanulni a játékot.

Nektek hogy tetszik az ötlet? Ki fogjátok próbálni a játékot így, hogy bárki beszállhat? Szerintetek szüksége van a közösségnek egy ilyen vérfrissítésre?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)