Hirdetés

BlizzCon 2008 - Ma este indul a helyszíni tudósítás!

|

Csütörtök estétől Gyu, liveblog és videótudósítás formájában jelentkezik a BlizzCon 2008 rendezvényéről.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a StarCraft, WoW és Diablo fanatikusok számára két nap erejéig megnyílnak a paradicsom kapui. Október 10 és 11 között tartja ugyan is a Blizzard, rajongói és a sajtó kíváncsiságának kielégítése céljából a BlizzCon 2008-at. Idén, az óriási érdeklődésre való tekintettel 50%-al nagyobb hely áll az esemény rendelkezésre, melynek helyszíne az anaheim-i Anaheim Convention Center. Minket is kecsegtettek az exkluzív, első kézből származó infók, így Gyu-t felrakva egy gépre elküldtük jelenteni.

blizzard-logo-500.jpg

Ha még emlékeztek, a WCG 2008 és Games Convention 2008 rendezvényeken történteket is szinte élőben követhettétek a liveblogon, valamint folyamatosan kerültek ki friss helyszíni videók is az erre a célra kialakított aloldara. Nem lesz ez másképp most sem, és reményeink szerint Gyu már holnap este egy beköszönő videóval örvendeztet meg bennünket. A dolog pikantériája, hogy az időeltolódás miatt itthoni idő szerint pénteken és szombaton is 19:00-kor nyitják a kapukat, és valamikor hajnali 3 körül zárják. Tehát szívesen látok péntek-szombat késő estétől hajnalig itt a GSO-n mindenkit, aki szolidaritásból, vagy csak a friss infók miatt velem együtt virrasztásra adja a fejét. Gyu-nak jó utat, nekünk pedig sok-sok hírt és kitartást!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)