Hirdetés

BlizzCon 2015 - ezek lesznek az új Diablo 3 frissítésben

|

Az új bejelentések mellett természetesen a már megjelent játékokról sem feledkezett el a Blizzard, lássuk mire számíthatnak a Diablo 3 rajongói.

Hirdetés

Elég töményre sikeredett a BlizzCon 2015, a rengeteg Overwatch információ és a szenzációs Warcraft trailerek mellett csak úgy kapkodjuk a fejünket tegnap óta. Szerencsére a sok újdonságon kívül a Blizzard nem felejtette el a már jelenleg is futó játékait, így a Diablo 3 rajongói sem maradnak meglepetések nélkül.

A Diablo 3 következő frissítését ugyan csak említés szintjén hallottuk a BlizzCon alatt, de a Battle.net sokkal több és konkrétabb információval is szolgál nekünk. A legnagyobb és minden bizonnyal legfeltűnőbb újítás az egy új Greyhollow Island névre keresztelt Adventure Zone lesz a játék ötödik felvonásában.

Az Eternal Woods és Royal Quarters területeket is hozzáadták a térképhez, habár az utóbbi csak akkor lesz hozzáférhető, ha előtte leromboljuk a blokádot, ami elzárja előlünk. Ezen felül a tárolóhelyünk is bővül és több legendary tárgy is bekerül a játékba. Néhány Set Dungeon is érkezik, ami azt jelenti, hogy csak akkor férhetünk hozzá, ha egy adott szett összes darabjával felszereljük a karakterünket. Ha ez sikerült, akkor a dungeon végén kozmetikai jellegű jutalmakat szerezhetünk

A 2.4.0-ás verziójú patch a BlizzCon után fog megjelenni, nagyjából november vége felé vagy legkésőbb december elején. Ti mennyire várjátok? Csapatjátok még a Diablót?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)