Hirdetés

BlizzCon 2017 - érdemes lesz visszatérni a régi World of Warcraft zónákba is

|

A legutóbbi kiegészítőben olyan sorrendben látogathattuk meg az új helyszíneket, amilyenben akartuk, köszönhetően a rendszernek, ami karakterünkhöz igazította az ellenfelek értékeit. Ezt terjeszti ki a Blizzard az egész játékra.

Hirdetés

A World of Warcraft: Legion egyik technológiai újdonsága volt, hogy az új helyszíneken a karakterünkhöz igazította a játék az ellenfelek erősségét, és a küldetések teljesítéséért járó jutalmakat. Ezt a megoldást a Blizzard kiterjeszti a játék többi részére is.

Hirdetés

Oké, nem teljesen. Nem teheted majd meg, hogy 1-es szinten elutazol Northrendre és 110-ig ütlegeled majd a Lich King követőit. Minden területnek lesz egy minimum és maximum szinthatára, így például Westfall 10-től 40-es szintig skálázódik, a Burning Steppes pedig 40-től 60-ig. A 60-tól 80-as szinteződéshez még választhatunk is majd az Outlanden vagy Northrenden lévő zónák közül.

Ezzel az újítással meg sem kell várnunk a Battle for Azeroth megjelenését, ez ugyanis már benne lesz a következő, 7.3.5-ös frissítésben. Akik szeretnek kis karaktereket szintezni, azok elszórakozhatnak majd ezzel az új kiegészítő érkezéséig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)