Hirdetés

Bloodborne - több mint negyven óra lesz a végigjátszás

|

A Bloodborne esetében nem valószínű, hogy abba a problémába ütköznénk, hogy túl hamar végzünk a játékkal.

Hirdetés

Akik esetleg attól féltek volna, hogy az előző PlayStation 4-exkluzívhoz, a The Order: 1886-hoz hasonlóan a Bloodborne is hamarabb véget ér majd, mint azt esetleg szeretnénk, az most megnyugodhat. Az Edge magazin bár még nem végleges tesztet adott ki a játékról, a frissen megjelent lapszámukban hosszasan leírják, mit tapasztaltak játék közben.

Ebből pedig kiderült, hogy negyven óra sem volt elég az első végigjátszásukhoz, ami azért azt ígéri, hogy bőven lesz tartalom a játékban, ráadásul ebbe az időtartamba nem számítottak bele semmilyen multis módot, de még a Chalice Dungeonöket sem. Megállapították viszont, hogy a Bloodborne sok mindenben különbözik például a Dark Souls II-től. Az ellenfelek - akik közül néhányan varázsolni is tudnak -  például nem dobnak fegyvereket, ennek köszönhetően ezekből nagyjából egy tucattal találkoztak összesen.

Cserébe különböző, a fegyverek fejlesztéséhez szükséges alapanyagokat szerezhetünk legyőzésük után, és ha már a lootnál tartunk, a beszámolók alapján viszonylag kevés láda található a pályákon, de ezekben szinte mindig találunk valami értékeset. Szintén elég kevés lesz a checkpontként alkalmazható lámpás is, ami viszont annyira nem fogja megnehezíteni a dolgunkat, ugyanis a Demon's Soulshoz hasonlóan különböző átjárók nyílnak meg minden helyszínen, amiket gyorsabb közlekedésre használhatunk majd.

Yharnam városa pedig kifejezetten jól sikerült, az egybefüggő pályák egy hihető teret alkotnak, ám ettől nem fogjuk magunkat igazán jól érezni. A hangulatot ugyanis megalapozza majd, hogy nagy részében sötétség borítja majd a kalandjaink helyszínét, így fontos lesz megfelelő mennyiségű fáklyával felszerelkeznünk, vagy megszerezni a hordozható lámpást az egyik NPC-től. A közérzetünkön az sem fog javítani, hogy a játék a magazin elmondása szerint "brutális visszavágás azoknak, akik azt hitték, hogy már mindent láttak" és lebecsülték a Bloodborne nehézségét.

Az ilyen jó hírek hallatán még inkább várjuk a megjelenést. Ti mit szóltok a Dark Soulstól való eltérésekhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)