Hirdetés

Bocsánatot kért a Sony az elbaltázott PlayStation 5 előrendelés miatt

|

Kaotikus állapotok alakultak ki a legutóbbi PlayStation 5 Showcase után, annyian próbálták előrendelni a Sony következő generációs konzolját.

Hirdetés

Szeptember közepén végre mindkét konzolgyártó kiteregette a lapjait; előbb bemutatkozott az Xbox Series S, majd kiderült az Xbox Series X ára és megjelenési dátuma. Nem sokkal később a Sony is megtette, amit régóta követeltek már a játékosok, nyilvánosságra hozta a PlayStation 5 árát és premierjének időpontját. Míg azonban az új Xbox konzolok előrendelése csak egy később időpontban indul, a PS5-re már megpróbáltak lecsapni a leendő tulajdonosok, többségük kevés sikerrel.

Hirdetés

Részben a kommunikációs hibákat vétő Sony miatt alakult ki az a helyzet, hogy a kezdeti rohammal nem bírt több nagy üzletlánc online infrastruktúrája, bár kétségtelenül kedvező előjelnek tekintő, hogy ekkor érdeklődés mutatkozik a konzol iránt. Ellenben a szűkös készletről szóló beszámolók már komolyabb aggodalomra adtak okot, nem is lehetett szó nélkül hagyni.

Twitter-bejegyzésben kért bocsánatot a gyártó a fejetlenség miatt, továbbá igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy az eddiginél nagyobb mennyiséget bocsát a PlayStation 5-ből az előrendeléseket bonyolító kereskedők részére, és az év végéig egyébként is több konzol áll majd rendelkezésre.

Ti előrendeltétek már, vagy csak később tervezitek megvenni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)